AI-generált főcímmel, Istenes Bencével és közepesen ismert influenszerrel támad újra a Kész Átverés, amiben egyelőre nemcsak a viccek, az átverések se nagyon sikerülnek.
Rabruhás celebeket üldöznek megyéken át a Most Wanted című, „interaktív menekülős reality”-ben, amit olyan nézni, mint kiközösített gyerekként ülni egy játszótéri padon és azt figyelni, ahogy a többiek játszanak.
13 év után újjáélesztették a Csillag születiket, amit a zsűriben ülő Molnár Áron és az egyik műsorvezető, Puskás Péter visznek a hátukon. A többiek szerepeltetése gyakorlatilag teljesen felesleges, de legalább kiderült, hogy léteznek helyzetek, amikor Geszti Péter képes háttérbe szorulni.
Anélkül ért véget a szuperdöntő, hogy kiderült volna, Győzike lányának vagy ifjabb Schóbertnek drukkolt a nézőtéren ülő Müller Péter.
A DPK-tag Lotfi Begi is ringbe lépett, de nem Molnár Áronnal, és egy korábban doppingolás miatt három évre eltiltott kajakozó is bokszolt.
A volt válogatott focista ártatlanként tolta végig a taktikai-pszichológiai-bűnügyi játékrealityt, kicsinálta Hajdú Pétert és Veiszer Alindát is.
Megegyeztek Az Árulók gyártócégével és az RTL-lel.
A Post For Rent lassan leuralja a piacot: a NER-közeli influenszerügynökség arcai már nemcsak random netes tartalmakban, de a nagyobb kereskedelmi csatornákon, sőt, a moziban is ott vannak. T. Danny, Habony, Kkevin, Rogán, Jauri, Tiborcz, Pumped Gabo, Orbán, Valmar. Hesteg reklám, hesteg április.
A műsorban a Fidesz álláspontját boldogan képviselő Vasvári Vivien is hangulatba került, és élő adásban üvöltötte a fideszes Gáspár Győző nagyobbik lányának, hogy „basszon oda”, majd Molnár Áron elmondta, hogy „ezt a rendszert meg kell buktatni”.
Hajdú szerint „karaktergyilkosság” folyik ellene, amiért az RTL szerint szabályt és így szerződést szegett a csatorna gyilkosos játékrealityjében, aminek producere szerint a tévés veszélyeztette a komplett játékot „egy fékezhetetlen egotrip hatására”.
A tévés közölte, hogy felkért egy ügyvédet, aki ír Az Árulók című formátum tulajdonosának, és megteszik „a szükséges jogi lépéseket, kártérítési ügyben is”.
Miután megszegte a szabályokat az RTL realityjében, Hajdúval kötbért fizettetnének, mire a tévés azt üzente: Tali a bíróságon.
Kiesése pillanatában gyakorlatilag elmondta az RTL realityjében bentmaradt játékosoknak, hogy ki a gyilkos.
Ismét híresek és kevésbé híresek verték egymást a ringben, ahol kiütötték Adam Securityt is, egy biztonsági őrből lett influenszert.
Egyértelműen a konfliktusokra hegyezte ki Az Árulók újabb évadát az RTL, Péterfy Boriból már az első részben kiszakadt, hogy utálja Hajdú Pétert.