Menetelés, törióra és hosszú idő után az első szabad ünnep: ilyen volt az idei október 23.

Áder a 70 évvel ezelőtti események felidézésével kezdte. Olyan erejűvé vált az elégedetlenség, amire a kommunista hatalom már nem tudott terrorral válaszolni. A parlamentnél 200 ezren várták Nagy Imre felszólalását. Nemzeti jelképeket, vélemény- és szólásszabadságot követeltek, és szabad választásokat.

Más országokban is volt elégedetlenség, de a magyar forradalom lett a legerősebb, mondta. Miért? Mert egy nép azt mondta, elég volt, idézi Márait.

Miből lett elege a magyar társadalomnak? Néphadseregből, III. világháborús készülődésből, ÁVH-ból, csengőfrászból, viccmesélés miatti büntetésekből, kínzásokból, kivégzésből, Andrássy út 60-ból.

Miből lett elege a magyar embereknek? Háborús jóvátétel, államosítás, zabrálás, vas és acél országa, kuláktalanítás, padlássöprés, feketevágás. Hogyan lehetett a kulákokat ellehetetleníteni? A piacról kellett vásárolni, hogy elég beszolgáltatnivaló legyen. 400 ezer gazdát ítéltek el közellátás veszélyeztetése miatt. Áruhiány lett, jegyrendszer jött. 1952-re az 1929-es szintre süllyedtek a reálbérek. 800 ezer parasztnak nem maradt kenyere és vetőmagja.

Elég volt a koncepciós perekből, internálásból. Kényszermunkatáborokból, kitelepítésekből. Kovács Béla elhurcolása, Tildy Zoltán lemondásra kényszerítése, kékcédulás választások.

1948 után ÁVH 80 ezer ember volt, 40 ezer besúgót foglalkoztattak. 1,3 millió megbízhatatlan állampolgár volt. 2 millió ember ellen nyomozás, 1 milliót bíróság elé állítottak, 500-at kivégeztek. Alig volt olyan magyar család, amelynek valamely tagját ne hurcolták volna meg.

Ne féljetek, hangzott el II. János Pál pápától 1978-ban, a megválasztásakor. 56 örökösei nem csak mondják, hanem értik, érzik ennek lényegét, mondta.

Hankó szerint „politikai foglyok lettünk, mert nemzetünk és keresztény kultúránk mellett álltunk ki. De mi a börtönből is a szabadságért vívjuk harcunkat értetek és veletek. A küzdelem örök.”

Aztán Kapisztrán Szent János, majd megint 1956 jön. Megtorlás, halál, börtön, megfigyelés, besúgás, egyházüldözés következett, mondta Hankóné. 2006-ra ugrunk, "a barikádnak két oldala volt". Most, a globalizmus és kitartottjainak hálózata áll velünk szemben, mondta. De mi igent mondunk nemzetünkre és szuverenitásra.

Ezzel szemben kreálták meg len

majd egyperces főhajtással adták meg a tiszteletet 56 hőseinek.

Vissza kell szereznünk a szabadságunkat, most, 70 év elteltével egy új ÁVH-val kell megküzdeni, csak most álnéven fut, kezdte beszédét a pulpituson Szűcs Gábor, aki egyszerre konferanszié és felszólaló. „Ennyi különbség van a régi és az új kommunisták között. De én ellenzéki politikusként mégsem félek. Miattatok nem félek”.

Szűcs szerint április 12-én volt egy reprezentatív közvéleménykutatás, ami alapján közel 2,5 millióan vagyunk. Isten tartson meg minket legalább ilyen számban. És bátorságot kérünk még tőle. Ha Mansfeld Péter szembeszállt Hruscsov tankjaival, nehogy már mi ne merjünk ezeknek ellenállni, mondta.

Megvárják az érkező zászlós menetet a Bem téren.

Az ünnepi ülésen.

A Kopasz, Kötter és Deák. Csak az a sok milliárd forint hiányzik mögülük.

Jó, azt tudtuk előre, hogy ő maga nem szólal fel. Na de hogy Párizsból posztol?

Részletek itt:

A cikk folytatódik

Megkérdeztük, egy esés következménye a sérülés.

Rajta kívül azért nem hemzsegnek a Békemeneten mindig első sorban tülekedő celebek, pedig tavaly ilyenkor még más volt a helyzet.

A Batthyány téren hirtelen érezhetően többen lettek, jelentették helyszíni tudósítóink. A tömegben egy 20 ezres szám terjed, nem tudjuk, ez mennyire túlzás, de több ezren vannak, az biztos. A zászlós vonulás célja a Bem tér, meglátjuk, az mennyire telik majd meg.

»„Megalakul egy új, nyugatos, balközép párt, a Demokratikus Koalíció, a szabadság és a szolidaritás pártja, Orbán rendszere ellen, az új köztársaságért.” Ezekkel a szavakkal zárult le Gyurcsány Ferenc és az MSZP régóta húzódó szakítási drámája, nagyjából 1500 résztvevő tapsvihara és ujjongása közepette« – írta kollégám, Plankó Gergő majdnem napra pontosan tizenöt éve a Fáy utcai sportcsarnokból, a DK születésének pillanatáról, még a régi Indexre.

Tizenöt évvel később, a NER viharos évtizede után, a DK megkopva bár, de törve nem ünnepli fennállásának évfordulóját. Hogy a párt (már rég a) dekadensebb korszakába lépett, azt jól érzékelteti a helyszín (Benczúr Hotel konferenciaterme és étkezdéje), valamint az alapszitu: már nem egy ígéretes új lét a tét, hanem a támogatottsága mélypontjára süllyedt, politikai mellékvágányra szorult törpepárt próbál „új fejezetet nyitni”. Mindeközben az egykori alapító-elnök, a márcsak íróként-közíróként tevékeny Gyurcsány Ferenc valahol az El Caminót járja, Budapesttől több ezer kilométerre. Nem is küldött mást, mint egy „szembefordulós” Facebook-posztot évfordulós beszéd vagy személyes találkozás helyett.

Borongásra azonban semmi ok: az egybegyűlteket Dobrev Klára lelkesíti. Beszédének legfontosabb üzenete, hogy a Fidesz bukása az ő győzelmük is, és ezt senkitől se hagyják elvitatni. Hosszan sorolja, hány tüntetésen koptatták az aszfaltot, miközben a résztvevőket egyenként fotózták végig, hogyan feküdtek keresztbe a kisvasút sínjein, és ha kellett, még az MTV székházába is betörtek. Mert ők nem köpönyegforgatók, ők kitartottak. Sokszor többet is adtak a közösségnek a 16 év alatt, mint amennyit a nagypolitika valaha visszaigazolt. A küzdelemnek azonban még nincs vége, a szabad Magyarország még nem győzött és a baloldal helyzete is cudar. Nem csak itthon, nemzetközileg – visszhangzik baljóslóan.

Dolog tehát maradt bőven, de erre ma még hálistennek csak enni-inni kell.

Megihlette a nemzeti ünnep Windisch Lászlót, az Állami Számvevőszék elnökét, aki a Facebookon is közzétette az ÁSZ megemlékezésén elmondott beszédét. Amiben rendkívül sok szó esett múlt, jelen és jövő összefüggéseiről. És fraktálokról.

„A történelmet hajlamosak vagyunk egyenes vonalként elképzelni. Események sorozataként, amelyeknek van kezdete, vége, győztese és vesztese. A múltat lezártnak tekintjük, a jelent átmenetinek, a jövőt pedig még meg nem írtnak.De mi van, ha a történelem valójában nem egyenes vonal, hanem egy hatalmas, élő fraktál?”

Windisch ezután elmondta hallgatóságának, hogy a fraktál egy olyan alakzat, amelyben a hasonló mintázatok különböző léptékeken újra és újra megjelennek. Majd hozzátette:

„Talán a történelem is ilyen.”

Ezután megállapította azt is, hogy a társadalom is fraktálszerű, hogy aztán rátérjen a fraktálok különböző léptékeire, némileg talán áthallásos eszközökkel.

A sztálinista, szovjet típusú elnyomó rendszer, amely 1947-től felépült, nem pusztán egy zsarnokból állt. Rengeteg apró engedelmességből, hallgatásból, félelemből, önfeladásból és megalkuvásból is. Ugyanígy egy szabad társadalom sem pusztán alkotmányból, törvényekből és intézményekből, hanem emberek millióinak mindennapi döntéseiből áll össze. A diktatúra és a szabadság emberi magatartásminták is. Aki saját kis világában, családjában, közösségében elnyomó, az sosem fog igazságos és szabad világot építeni. Aki viszont képes igazságosan bánni másokkal, nemet mondani a hazugságra, vállalni a véleményét, és megvédeni mások méltóságát, az már a társadalom legkisebb léptékében létrehozza a szabadság szerkezetét. Ez a fraktálszerű történelemszemlélet egyik legfontosabb következtetése: a nagy történelmi változások mintázatai már jóval a forradalmak előtt jelen vannak az egyének életében.

Windisch ezután erkölcsi helyzetekről, hétköznapi élethelyzetekről, viselkedésmintákról és egyebekről értekezett, hogy végül megérkezzen a konklúzióhoz:

„A szabadság ott kezdődik, ahol az ember felismeri, hogy nemcsak örököse a történelemnek, hanem alakítója is. ”

Windisch László egyike azon közjogi méltóságoknak, akik a kormányváltás óta célkeresztben vannak. Legutóbb alig néhány napja, hogy Magyar Péter felszólította őket (mint „Orbán-bábokat”), hogy ne várják meg a dicstelen véget, és távozzanak önként posztjaikról. Az ÁSZ-elnök viszont nem habozott korábban hasonló felszólítás után visszavágni a miniszterelnöknek.

A HírTV déli híradója kapcsolta a fideszpárti rakparti zászlós menetet, ahol a tudósító a menet szervezőjét, Szilágyi Ákost idézve azt mondta: Szilágyi négy dátumról beszélt a Híradónak, 1848-ról, 1956-ról, 2006-ról és 2026-ról, amikor a magyar nemzet az önkény ellen fellépett.

Aztán a tudósító igyekezett elmagyarázni a legutóbbi évszámot, de nem sikerült tökéletesre:

„A 2026-os dátummal egyébként a hatalom, a kormányzat diktatorikus jellegű, önkényt sugalló intézkedéseire utalt egyébként.”

Hát, végül is, igen.

Mindezt itt nézhetik meg:

Addig is nézzük meg, hogy festenek madártávlatból.

Legalábbis helyszínen tartózkodó kollégáink szerint. Időnként van egy kis énekelgetés, hidak alatt megjön a kurjongatási kedv, összességében viszont lassan, sok pihenővel tart a Műegyetemről a Bem térre a menet.