A múlt vasárnapi rasszista támadás hét gyanúsítottja közül eddig négyet tartóztattak le.
Több tízmillió forintos táskákkal, ékszerekkel, órákkal dobják fel szettjeiket a NER-feleségek. Ez nemcsak státusszimbólum, további komoly lehetőségek rejlenek egy jól megválasztott Birkin táskában vagy Patek Philippe órában.
Ha Ukrajna tovább támadja a Barátság kőolajvezetéket, eltűnhet a benzin a magyar kutakról, állította Szijjártó Péter a Tranzit fesztiválon. A kormány folytatja eddigi külpolitikáját.
De a lista itt korántsem ér még véget, nagyon sok kritériumnak meg kell felelnie annak a bátor embernek, aki a városba szeretne költözni.
Ilan Weiszt a Beeri kibucban ölték meg, a feleségét és egyik lányát túszul ejtették, ők az első túszalku keretében szabadulhattak.
A kormányhivatal közölte: legközelebb szeptember 8-án lesz személyes ügyintézés a két budapesti földhivatali ügyfélszolgálaton.
A volt diplomatát korrupcióval gyanúsítják, több mint egy évet töltött letartóztatásban. Szerinte az volt a bűne, hogy a térség szakértőjeként bírálta a csádi katonai szerepvállalást.
Ahmed al-Rahavi mellett a védelmi miniszter és a vezérkari főnök is meghalhatott.
Egy héttel azután, hogy a Meta bezárt egy „Mia Moglie” nevű, 32 ezer tagú Facebook-csoportot, ahol férfiak gyanútlan nők intim képeit osztották meg.
Egy kis bevét, egy kis kivét.
Úgy tűnik, csak két pénzintézet van, ahol hétfőn még nem lesz elérhető az új hitelkonstrukció.
A portugál edző az állásával fizetett, amiért nem sikerült bejuttatnia a Fenerbahcét a Bajnokok Ligájába.
Trump „mindenkinél keményebben dolgozik azon, hogy véget érjen a háború”, míg a sajtótitkára párhuzamot vont Kijev és az orosz olajfinomítók bombázása között.
Zsuzsa alkaptonuriás, az egész országban talán tízen küzdhetnek ezzel az anyagcsere-betegséggel. Állapota romlik, de egy havi több százezres költségű gyógyszer megoldaná a gondjait, be is adta a kérelmet rá márciusban az államnak. Azóta néma csönd, hiába próbál érdeklődni, hogy hogy áll az ügye. Problémájával nincs egyedül, az illetékesek is elismerik: nem haladnak kellő sebességgel a döntésekkel.
Marcelo Rebelo de Sousa szerint Trump stratégiailag az Oroszországi Föderációt részesíti előnyben.