Archívum

A Shein az összes szexbabát tiltólistára tette, miután a franciák kifogásolták, hogy gyermeknek kinéző szexbabákat is árulnak a platformján

A francia pénzügyminiszter korábban a cég országból való kitiltását is kilátásba helyezte.

Molnár Kristóf
gazdaság

A kórházban meghalt a munkás, akire ráomlott egy középkori torony Rómában

Órákig tartott, mire sikerült kimenteni a férfit. Egy másik munkás súlyos fejsérüléseket szenvedett.

Windisch Judit
külföld

Politikai veszélyt jelent a Fidesznek, hogy a kistelepüléseken is rossz a gazdasági hangulat

Hiába ígérnek nagy osztogatást, az emberek fele arra számít, nem javul az anyagi helyzetük a következő egy évben. A relatív többség több kérdésben jobbnak tartana egy Tisza-kormányzást, mint a Fideszét.

Windisch Judit
POLITIKA

Szijjártó a modern magyar politikatörténet egyik legnagyobb botrányának nevezte a Tisza állítólagos adatszivárgását

Szerint „egy háborúban álló ország állami hatóságai hozzá tudnak férni magyar állampolgárok adataihoz”.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Jön a napokig tartó szürkeség

Indul az unalmas időjárás szezonja.

Windisch Judit
időjárás

Trump a szövetségi források megvonásával fenyegetőzik arra az esetre, ha a „kommunista” Zohran Mamdani nyeri a New York-i főpolgármester-választást

Az elnök a republikánus jelölt helyett a függetlenként induló volt demokrata kormányzót támogatja.

Molnár Kristóf
külföld

Csuti cége gyártja a KDNP TikTok-videóit, a Fidesz 80 millióért rendelt közvélemény-kutatásokat – megnéztük, mire költik a tízmilliókat a kormánypárti frakciók

Közérdekű adatigényléssel kértük ki a Parlamenttől a Fidesz- és a KDNP-frakció szerződéseit, így olyan tételekre is ráláttunk, amit a Parlament honlapján nem hoznak nyilvánosságra. A listán szerepel az Index rovatvezetőjének cége és a Kormányinfó egyik elmaradhatatlan kérdezője is.

Windisch Judit
POLITIKA

Atomvillanás/adatszivárgás

Lázár és a Strabag, Magyar Péter és a média, a Blikk felvásárlása, Demeter Szilárd távozása és Szudán bukása a 444 reggeli hírlevelében.

Herczeg Márk
reggel 4

Karácsony: Január elsejétől összedőlhet az egész kártyavár

A főpolgármester szerint az év végéig pozitívba kellene fordítani a főváros számláját, de erre várhatóan nem lesznek képesek.

Benics Márk
POLITIKA

Összeesett és meghalt egy edző egy szerb élvonalbeli focimeccsen

A bosnyák származású Mladen Žižović csak 44 éves volt.

Herczeg Márk
futball

Magyar: Menczer Tamás gusztustalan kocsmai balhézása után kaptunk annyi támogató üzenetet, mint ma

A Tisza Párt elnöke szerint a mostani üggyel „az aljas, bukott hatalom” csak még jobban összekovácsolta a Tisza közösségét.

Benics Márk
POLITIKA

Al-Fashir elesett, és végleg elszabadult a pokol

„Isten kegyelméből sikerült túlélnünk” – mondta az egyik szudáni menekült, aki végignézte, hogyan gyilkolják le városának lakóit a paramilitáris RSF harcosai. Másfél év ostrom után a hivatalos hadsereg elhagyta Észak-Darfúr központját, így Szudán nyugati része a kegyetlenségéről híres RSF uralma alá került.

Bódog Bálint
külföld

Két hónapja nincs zajvédő fal Tatán, a helyiek szerint az utca veszélyessé vált

Mivel a fal hiánya miatt bárki a forgalmas sínekre léphet.

Herczeg Márk
baleset

Az ukrán erők csapást mértek a szaratovi olajfinomítóra Oroszországban

Az ukrán vezérkar szerint 2023-ban az ott feldolgozott mennyiség 4,8 millió tonna volt.

Herczeg Márk
háború
Podcast

Borízű hang #244: Mágico González tomahawkja a 14. havi nyugdíj ellen [rövid verzió]

Hétfő van, szabad a Borízű! Hol volt a mohácsi csata? Legyen Diáksziget – Winkler újra vállalja. Krasznahorkai vs. vadászati világkliállítás. Orbán tomahawkokat kap Trumptól. Zenebutik Dixivel. Az AI-áttörés: gördeszkázó Hitler.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast