Üdv! Ismét itt a 444 napindító – és nem az egyedüli – hírlevele, benne azt elmúlt nap legfontosabb híreivel, anyagaival.
Magyar Péter a kormányt sejti a Tisza-szimpatizánsok adatainak nyilvánosságra kerülése mögött: a támadás célja szerinte az volt, hogy megakassza a Tisza jelöltállítási folyamatát, de azt módosított formában ugyan, de végigviszik. Orbán Viktor azonnali vizsgálatot rendelt el a Tisza állítólagos adatszivárgása miatt. A Tisza Párt elnöke szerint a mostani üggyel „az aljas, bukott hatalom” csak még jobban összekovácsolta a Tisza közösségét.
Az ügyészség Iványi Gábor mellett többek között Gurmai Zita, Donáth Anna, Szél Bernadett és Herényi Károly ellen emelt vádat egy 2022. februári NAV-vizsgálat ügyében.
Megdöbbentő vagyont, több mint 60 milliárd forintnyi áfát csalhatott el a gázmaffia, ami másfél év alatt 250 milliárd forintnyi gázzal üzletelt: az érdemi kérdésekben nem halad előre a nyomozás, ami a Válasz Online szerint arra utal, hogy „az elkövetők élcsapata politikai védelmet élvezhet”.
Karácsony Gergely szerint január 1-től összedőlhet az egész kártyavár, mivel az év végéig pozitívba kellene fordítani a főváros számláját, de erre várhatóan nem lesznek képesek.
A K&H vezető elemzője most úgy látja, hogy a Tisza győzelmének jobban örülnének a befektetők, mint a Fidesznek, de bárki is nyer, a választások után komoly kiigazítások kellenek.
Jött a NER, el is megy a Blikk főszerkesztője, és Nagy Iván Zsolt mellett Szigeti Péternek, a Ringier innovációs és tartalomfejlesztési vezetőjének a munkája is véget ért. Kiderült, hogy az Indamedia a Blikk megvásárlása előtt 13 milliárd forint hitelt kapott a Mészáros-féle MBH-tól, aminek a felügyelőbizottsági elnöke Vaszily Miklós, az Indamedia tulajdonosa.
Ha az USA úgy teszteli a nukleáris fegyvereit, mint a többi atomhatalom, egyelőre nem kell a gombafelhőt lesnünk az ablakból: atomfegyvert az 1990-es évek óta csak Észak-Korea tesztelt, de a nukleáris töltetet célba juttatni képes eszközök tesztelése más tészta, ezeket az oroszok, amerikaiak és kínaiak is rendszeresen tesztelik.
George Clooney ma már úgy látja, hiba volt lecserélni Joe Bident Kamala Harrisre a 2024-es elnökválasztás előtt, pedig az elhivatott demokrata párti színész tavaly júliusban még véleménycikkben harcolt azért, hogy az elnök adja át a helyét valaki másnak.
Al-Fashir elesett, és végleg elszabadult a pokol: másfél év ostrom után a hivatalos hadsereg elhagyta Észak-Darfúr központját, így Szudán nyugati része a kegyetlenségéről híres RSF uralma alá került.
Alig másfél évvel a kinevezése után távozott a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ éléről Demeter Szilárd, aki más, fontos megbízást kapott, és marad is neki még számos fontos megbízása. Az utódja Zsigmond Gábor lett.
Bő másfél év alatt 250 milliárd forintnyi gázzal üzleteltek. Az érdemi kérdésekben nem halad előre a nyomozás, ami a Válasz Online szerint arra utal, hogy „az elkövetők élcsapata politikai védelmet élvezhet”.
Hogyan kerülte ki a propaganda csapdáit? Miként épített önálló nyilvánosságot? És miért torpedózza újra és újra a független sajtót? A 444 stúdiójában Rényi Pál Dániel és Plankó Gergő.
Az MCC tavaly szerzett többségi tulajdonrészt a hírrádióban.
A főpolgármester szerint az év végéig pozitívba kellene fordítani a főváros számláját, de erre várhatóan nem lesznek képesek.
Fekete Zsigmond nyert, de Vavrik Géza állítja: a megismételt választáson annyi szabálytalanság történt, hogy most ők fognak „óvni”.
Izraeli kutatók szerint a mesterséges intelligencia segítségével további 250 ezer nevet lehet beazonosítani.
A HVG cikke szerint havi 600 ezer forintra jönnek ki a költségek.
Az elhivatott demokrata párti színész tavaly júliusban még véleménycikkben harcolt azért, hogy az elnök adja át a helyét valaki másnak.
Azok után, hogy kiderült, Donald Trump nem hajlandó Tomahawkokkal segíteni Volodimir Zelenszkijt.
„Ha szép szóval nem megy, akkor a törvény módosításával védjük meg a magyar emberek érdekeit!”
Hétfő van, szabad a Borízű! Hol volt a mohácsi csata? Legyen Diáksziget – Winkler újra vállalja. Krasznahorkai vs. vadászati világkliállítás. Orbán tomahawkokat kap Trumptól. Zenebutik Dixivel. Az AI-áttörés: gördeszkázó Hitler.
Az EU is azért harcol, hogy a kínai autók ne küldjenek haza értékes adatokat, de ezt nehéz ellenőrizni, ezért döntött a csere mellett az IDF.
Persze sose lehet tudni, még előfordulhat, hogy megváltozik a véleménye.
„Isten kegyelméből sikerült túlélnünk” – mondta az egyik szudáni menekült, aki végignézte, hogyan gyilkolják le városának lakóit a paramilitáris RSF harcosai. Másfél év ostrom után a hivatalos hadsereg elhagyta Észak-Darfúr központját, így Szudán nyugati része a kegyetlenségéről híres RSF uralma alá került.
A bank felügyelőbizottsági elnöke Vaszily Miklós, az Indamedia tulajdonosa.
Jifát Tomer-Jerusalmi a múlt héten mondott le, várhatóan az igazságszolgáltatás akadályozásával vádolják meg.
Arra gyanakodnak, hogy tán nem mindegyik konyha makulátlan, és a hűtési lánc is meg-megszakad.
Atomfegyvert a kilencvenes évek óta csak Észak-Korea tesztelt. A nukleáris töltetet célba juttatni képes eszközök tesztelése más tészta, ezeket amúgy az oroszok, amerikaiak és kínaiak is rendszeresen tesztelik.
A Nemzeti Múzeum főigazgatója lett a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke.
Az ügyészség a lelkész mellett többek között Gurmai Zita, Donáth Anna, Szél Bernadett és Herényi Károly ellen emelt vádat egy 2022. februári NAV-vizsgálat ügyében. „Azt gondolom, hogy ez egy öngól volt, mert nem történt semmilyen bűncselekmény, én fel akartam menni az irodámba, és a NAV-osok voltak azok, akik lökdösődtek és elállták az utamat” – mondja Iványi.
A támadás célja szerinte az volt, hogy megakassza a Tisza jelöltállítási folyamatát, de azt módosított formában ugyan, de végigviszik.
A Tisza Párt elnöke szerint a mostani üggyel „az aljas, bukott hatalom” csak még jobban összekovácsolta a Tisza közösségét.
Nagy Iván Zsolt mellett Szigeti Péternek, a Ringier innovációs és tartalomfejlesztési vezetőjének a munkája is véget ért.
Alig másfél évvel a kinevezése után távozik a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ éléről Demeter Szilárd, aki más, fontos megbízást kapott, és marad is neki még számos fontos megbízása. Kérdés: meddig?
Kell is a pénz a nagy beruházáshoz.
Közben egy év után újraindult a tanítás az egyetemeken, de az oktatási miniszter szerint újabb blokádokat kísérelhetnek meg.
A K&H vezető elemzője most úgy látja, hogy a Tisza győzelmének jobban örülnének a befektetők, mint a Fidesznek. De bárki is nyer, a választások után komoly kiigazítások kellenek.