A miniszterelnök rajong az akciótervekért, amelyek viszont általában arról tanúskodnak, hogy mennyire hatástalanok voltak a korábbiak. Most jön a tizenhetedik, de mi volt az előző tizenhatban?
Sok minden belefért az adásba, de pont a komoly dolog nem.
Szerintük indokolt lenne az augusztus végi megszüntetése, hiszen „minden elemében káros az egész gazdaságra nézve”.
A színész októberben lett volna 65 éves.
Ismét kellemetlen meglepetést okozott az infláció: az árak 4,3 százalékkal nőttek éves alapon, 0,4 százalékkal júniushoz képest. Az élelmiszerek éves áremelkedése ennél is nagyobb volt.
A Ruszwurm és a Korona bezárásával 50 dolgozó és családjának megélhetése vész el.
Az állam egyelőre többet fizet a cégnek, mint amennyibe a sztrádák fenntartása kerül.
Most, hogy lezárult a per, keresik az együttműködés lehetőségét a Mandalóri színésznőjével, akit Elon Musk támogatott.
Putyin ugyanis bár készen állna tárgyalni Zelenszkijjel, ennek feltételei még nem adottak szerinte.
Brat, védelmi politika és hasonlóak: itt a 444 napindító hírlevele.
Kocsonyás képletek jelentek meg a magyar tenger vizében.
A Hamász kiűzése után alternatív polgári kormányt állítana fel Gázába Izrael.
Azzal vádolják hogy ő „a világ egyik legnagyobb kábítószer-kereskedője”.
Trump tényleg folyton „nyer” a gyenge európai vezetők ellen? Mi történt az európai védelmi politikában azóta, hogy Trump második elnöksége új helyzetet teremtett? Miért beszélünk folyton orosz veszélyről, ha nem bírnak Ukrajnával sem? Interjú Minna Ålander biztonságpolitikai szakértővel.
Többen éhségsztrájkba kezdenek, hogy felhívják a figyelmet a körülményeikre, és felgyorsítsák az ukrán és grúz hatóságok eljárását.