Nem akarnak óriáshajókat a kellemes Duna-partja miatt népszerű kisvárosban.
A lakóhelyén több fegyvert találtak a rendőrök.
Halálának körülményeiről egyelőre nincs hír.
Trump korábban azt mondta, a háború végéig maradhatnak a menekültek, a kormány azonban még nem lépett semmit.
Papa, mama, gyerekek.
Korábban a BKV. is bejelentette, hogy átvizsgálják a buszok műszaki állapotát.
Ha a kormányon múlik, a mai napig nem igazán tudnánk, mi történik az egyik magyar nagyváros kórházában. A vízfertőzés-botrányt egy DK-s politikus robbantotta, utána a média próbált meg utánajárni a helyzetnek, majd Magyar Péternek sikerült információhoz jutnia a kórháztól. A kormány közben összevissza beszélt, a propaganda a megszólalókat támadta.
A miniszterelnök újabb tüzekre számít. Már hét ember halt meg.
Vasárnap este érkezik a Jeti Mozi Exkluzívba Koltay Anna és Turán Eszter által készített dokumentumfilm-sorozat harmadik része, amely a 90'-es és 2000-es évek elektronikus zene szcénáját mutatja be.
Tömör, lényegre törő üzenet Alaszkába indulva.
Miután szabadult a börtönből a Blikk szerint pszichiátrián kezelték.
A lakosságot a hatóságok tájékoztatása szerint nem fenyegeti veszély.
A katonai junta a letartóztatások után bejelentette, hogy sikerült meghiúsítani az összeesküvést.
Döbbenet, pusztulás, pokol!
Szijjártó-féle utazós szettet öltött magára Szijjártó Péter jó barátja, az orosz külügyminiszter. A humoros orosz újságírók pedig kijevi csirkéznek az Alaszkába tartó repülőn.