De tavaly decemberben Isztambulban 4,3 millióért találtak szobát a miniszterrel együtt két főből álló HM-delegációnak.
Irán pedig két olajszállítót támadhatott meg a Hormuzi-szorosban.
Szombaton, amikor Sulyok Tamás aláírta az alaptörvény módosítását, úgy tűnt, Magyar Péter az április 12-e óta vívott legnehezebb csatáját is megnyerte. A győztes pozícióból azonban sikerült az első politikai és presztízsveszteségét elszenvedve kijönnie, bár azt nem tudni, ki nem kényszerített hibát vétett, vagy kényszerpályán eltaktikázta magát.
Néhány nappal korábban Zohran Mamdani, New York polgármestere arról beszélt, vizsgáltatja, elrendelheti-e az izraeli miniszterelnök letartóztatását. Úgy tűnik, Trump szerint nem.
Magyar Péter hibája, Pócs János kameraszemüvege, a világ legmenőbb emlékműve és a csúcsra ért spanyol válogatott a 444 reggeli hírlevelében.
Az Országgyűlés elnöke arra is kitért, hogy az indoklás nélküli hiányzásokat már nem tudja elfogadni, ezért bizonyos esetekben sor fog kerülni képviselői illetmény csökkentésre.
„Sajnálom, ha az örömömből és a feltétlen bizodalmamból fakadó lelkesedésem okozta kommunikációs hibák hozzájárulhattak a kialakult helyzethez és a döntéséhez” – kommentálta a miniszterelnök az államfőválasztás körül kialakult helyzetet.
Az elsődleges célunk továbbra is az elrettentés, mondja Colomina, aki a Budapest Energy and Security Talks konferencián adott interjút.
Olekszandr Szirszkij miatt kellett távoznia a közkedvelt védelmi miniszternek, Mihajlo Fedorovnak. A döntés miatt több ukrán nagyvárosban is az utcára mentek a tüntetők, és ennek eredményeként a nem túl népszerű Szirszkij is lapátra kerül.
A gázolót is kórházba kellett vinni.
A Luminor Bank megvásárlásával az OTP eddigi 11 országos jelenléte 14-re bővül.
Élete megtiszteltetésének tartja, de nem érez magában elég erőt ahhoz, hogy magára vállalja egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét.
Az utóbbi időben több, főként fiatal felhasználókat érintő rollerbaleset történt az országban. Az e-roller használatának szigorítása Magyarországon is felmerült már.
Az Irán által támogatott jemeni hútik ezzel új frontot nyitnak az Egyesült Államok ellen az Irán elleni háborújában, és a fenyegetést a Perzsa-öbölön túlra, a globális energiaellátásra és kereskedelemre is kiterjesztik.
A viharjelzés ellenére fürdeni támadt kedve. Nem ő volt az egyetlen a hétvégén, akinek segítségre volt szüksége.