Egész éjjel légiriadó volt érvényben az ukrán fővárosban.
Nem a közös pályázat a cél, jelentette ki a szlovák turizmusügyi miniszter.
Az ukrán elnök szerint António Guterres „inkább a kazanyi kísértést választotta az ENSZ alapokmánya helyett.”
A fegyelmi eljárás miatt egyelőre nem kezdődött meg jegyértékesítés a Hollandia elleni találkozóra.
„Milyen szimbolikus az, hogy az a kormány hagyta magára a Forradalom lángját, ami magát nemzetinek mondja.”
Vékás-Kovács Imre szállodai szobájában lett rosszul.
A házelnök szerint a mai magyar fiatalok „kimondhatják azt, hogy a háború nem béke; kimondhatják, hogy az apa férfi és az anya nő.”
Orbán személyesen jelentette be a magyar segélyhitelt.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ ígéri: november második felében meg tudják majd mondani, hogy mikor lesz.
15 évvel a nő eltűnése után emeltek vádat D. Lajos ellen.
Alkotmányos rend elleni szervezkedés bűntettével gyanúsítják.
Válaszlépésként dél-koreai hírszerzők érkezhetnek Ukrajnába.
A fideszes Pósán László szerint túl jó magyar felsőoktatás, ezért vették el az Erasmust
A miniszterelnök szerint „ a nyugati vezetők pánikban vannak, és a pánikból rossz döntések születnek.”
Csak a DK-s Dobrev Klára és Molnár Csaba támogatta a magyar képviselők közül.