A Tisza Párt elnöke szerint Semjén Zsolt a parlamentben legalább egy mondatban kitérhetett volna az áldozatokra, főleg ha egy kereszténydemokrata pártnak a miniszterelnök-helyettese.
Öt büntetés, hat újabb eljárás.
„Kínos.”
A videókon egészen mást látni, Toró Tamás mégis azt állítja: „A hatóságok szándékosan a magyar közösséget vették célba.”
Keleten meg nyár.
„Ez érthető, mert Lázár János Hódmezővásárhelyről teljesen, én meg Mezőtúrról félig alföldi vagyok.”
A miniszterelnök-helyettes külön is szót kért napirend előtt, hogy reagáljon az őt ért vádakra. Soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm - mondta felszólalásában.
Februárban történt az eset.
„Kijelentem, hogy, hogy Vlagyimir Putyin felelős a férjem haláláért.”
A Gazdasági Versenyhivatal szerint megtévesztő állításokkal hirdeti magát a szolgáltatás.
Közérdekű adatigénylés után közölte a névsort a Sándor-palota.
Az állat megkarmolta és meg is harapta a gyereket.
Sapka, sál.
Hogyan módosít győztes stratégiáján a Fidesz? Mivel mozgósít a Tisza? Miért nem működik a fekete kampány? Tényleg visszatérhet Varga Judit? Élőben kapcsoljuk Magyar Pétert. A stúdióban Ács Dániel és Rényi Pál Dániel. Helyzet: van!
Egyre több jel szerint a lengyel légtér védelmét tesztelhette Moszkva.