Haszán Zoltán

A kormány tagjai csúnyán cserben hagyták a bubek Orbánt

Egy pesti kormánytag szerint legfeljebb vidékiek gondolhatják, hogy így beszélnek a pestiek.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A magyar utánpótlás nagy sikere: Felcsúton kapták a légiósok a legtöbb játékpercet

Nem fest túl jó képet a magyar fociról az MLSZ új jelentése az NB I tavalyi szezonjáról.

Haszán Zoltán
sport

Magyar: A kegyelmi ügytől a Szőlő utcáig körbeértünk, nincsenek politikai felelősök, csak a mismásolás megy

A Tisza elnöke azt mondta a gyermekvédelemről, hogy „elég volt az embertelen orbáni hatalom hazugságaiból, a köztársasági elnök hallgatásából”.

Haszán Zoltán
POLITIKA

20 milliárd dolláros amerikai védőpajzs: Orbán szerint megállapodtak róla, Szijjártó szerint nem

Készen van már a készre jelentett Brüsszel elleni védőpajzs, vagy csak elkezdték a segédkovácsok kovácsolni, és nem is tudni, mekkora?

Haszán Zoltán
POLITIKA

Pestiek, segítség! Mit jelent az, hogy bubek?

És kik mondják? Mármint Orbánon kívül.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Egy gyors teszttel összehasonlítható, hogyan számol be ugyanarról a felpaprikázott beszélgetésről Magyar Péter és a közmédia

Kecskeméten tudtak beszélgetni, ott, ahol a közmédia szerint kordon védte a Tisza vezetőit az újságíróktól.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Enyhe lesz az idő a jövő héten, csak a napot nem lehet majd látni

A hét első felében napközben 10 fok lesz, vasárnapra azért már lehűl 1-5 fokra.

Haszán Zoltán
időjárás

Újra megközelíthetik a piliscsabai iskolát a diákok úgy, hogy nem látnak fideszes háborús plakátot

Tavaly is tiltakoztak miatta a szülők, idén is kampányoltak iskola mellett. Mostanáig.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Szijjártó büszke a Lavrovtól kapott kitüntetésre, mert az oroszokkal való együttműködésével a magyar emberek járnak jól

A külügyminiszter fölényes Fidesz-győzelmet jósol, és közölte: ő még nem kapott olyan kérést Orbántól, amire felmerült volna, hogy nemet mond.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Szijjártó Pétert nem zavarja, így Menczer Tamás vígan tolja tovább a pártpropagandát a Külügyminisztériumból

Menczer a Fidesz kommunikációs igazgatója, de nem a pártirodából üzenget, hanem egy kormányzati épületből. Fizetést is a Külügyminisztériumtól kap, a párttól nem.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Ki lehet-e rúgni egy kormányfőtanácsost egy interjúja miatt, ami még meg sem jelent?

Bátonyi Péter műemlékvédelmi szakember egy éve állt ki a nyilvánosság elé, és erős példákkal bizonyította, hogyan szorul háttérbe a műemlékek védelme jól bekötött vállalkozók miatt. A minisztérium azonnal bosszút állt.

Haszán Zoltán
POLITIKA
Videó

Szijjártó Pétert több dologgal is megleptük, hogy mi folyik a minisztériumában

Nahát: Menczer Tamás propagandavideókat forgat a minisztériumban, Szijjártó sajtótájékoztatóira pedig a sajtó jelentős részét nem hívják meg. És mit keresett Lázár János Moszkvában?

Haszán Zoltán, Kaufmann Balázs
POLITIKA

Nagyon rövid határidővel toboroznak magyar mentősöket Csádba, havi 5 milliós fizetésért

Régiónként 3-4 mentősnél többet nem szívesen engednének el.

Haszán Zoltán
Egészségügy

Magyar mentősöket toboroznak csádi egészségügyi misszióba

Kunetz Zsombor posztolta ki, hogy az amúgy is kihívásokkal küzdő mentőszolgálat munkatársaira számítanak az afrikai humanitárius szerepvállalásban. A Mentőszolgálat szerint néhány bajtársunk átmeneti távolléte nem okoz fennakadást.

Haszán Zoltán
Egészségügy

Magyar Péter: Gajdos László nemcsak egy ikon, hanem a NER végének a szimbóluma is

A Tisza elnöke szerint azért támadja a Fidesz a nyíregyházi jelöltjüket, mert a város állatparkjának vezetőjeként bebizonyította, hogy ha nem lopja el a rá bízott közpénzeket, akkor lehet építkezni is.

Haszán Zoltán
POLITIKA