A Fidesz alelnöke szerint ebből a mai magyarok „nagyon helyesen azt a következtetést vonták le, hogy nekünk a békére van szükségünk, a háború nem jó nekünk”.
2025-től az iparűzésiadó-többletet osztja szét a kormány a járásoknak – jelentette be Navracsics Tibor.
Lánczi Tamás elnök a miniszterelnököt is lenyomja: a bruttó fizetése havi 5 483 520 forint, mellé évi 500 ezer forint ruhapénzt kap, 411 885 forintot SZÉP-kártyára, és állami vezetőknek járó Škoda Superbet kap hivatali és magánhasználatra.
Az 53 éves belga férfi feltételezett társát, a román Nae Viorelt nemzetközi elfogatóparancs alapján körözik.
Ráadásul ugyanabban a csapatban.
Bár Európában mást próbál sugalmazni a liberális mainstream sajtó, egyértelmű, hogy mi, békepártiak, többségben vagyunk – mondta a külügyminiszter Malabóban.
Egy ember megsebesült, egy gyanúsítottat őrizetbe vettek.
Azt is mondta, hogy májusban, a II. világháború befejezésének 80. évfordulójára ellátogatna Moszkvába, már ha meghívják.
Egy taxis vette fel a jelenetet a Ferenciek terén.
Ő az első magyar, aki triatlonosként 8 órán belül teljesített Ironman-versenyt.
A mentő egy autóval ütközött a XV. kerületben.
Az áldozatot online fogadta fel egy 23 éves, börtönben ülő férfi, hogy 2000 euróért megfélemlítésképpen gyújtsa fel az egyik riválisának bejáratát.
A miniszterelnök Matteo Salviniék pontidai gyűlésén arról is beszélt, hogy a magyarok küldetése, hogy bebizonyítsák, a baloldal legyőzhető.
Sue Gray rendkívüli befolyással bírt a miniszterelnök döntéseire még az egyes miniszterek kinevezésének ügyében is, és vaskézzel, a legapróbb részletekig ellenőrizte a kormányfői hivatal stábjának munkáját.
Egy 25 éves nőt agyonlőtt, nyolc embert megsebesített.