Váczi Zoltán a kilencvenes évek sztárja volt, technikai tudásáról, szabadrúgásgóljairól és az alkoholról volt híres.
A legnagyobb nyertes mégis a jobboldali populista Haladás Párt lett.
Ez a történet ihlette az Utódlás című sorozatot évekkel ezelőtt, és a való életben csak most ért véget.
Óriási összegből épült fel a miniszterelnök családjának birtoka láthatóan jó minőségben. Csakhogy az eredeti műemlékek eltűntek, márpedig épp műemlékvédelemmel érvelnek a beruházás mellett.
Nagy-Britanniában nem csak etikai kérdés, hogy egy vezető a hivatalban töltött idejében szerzett kapcsolatait ne használja magáncélokra.
Másodszor is az Alkotmánybíróság elé küldték normakontrollra az állami sarcról szóló jogszabályokat.
Nyilvánosságra hozták az üzenetet, aminek a létezését is tagadta az elnök.
Forsthoffer Ágnes tavaly már elindult az önkormányzati választáson képviselő-jelöltként, de a képviselői munka helyett a feltörekvő Tisza Párt Veszprém megyei belharcát vívta meg.
Két nappal később Botswana vadászvidékeire repült tovább a gép.
Nem ő az első, akit a háborús bűncselekmények vádja ellenére kormányzati pozícióba helyeznek.
Azt állítja, hogy véletlenül ejtette el a lányát, de csak másnap jelentette az esetet.
Az érintett óvónő felmentése megszűnt.
Minden magyar sikere is ez egyben.
Elmentek érte, akkor jöhetett rá ő is, hogy megvalósította a „terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettét”.
Eddig tagadta, hogy Kína és Oroszország közeledése különösebb kihívást jelentene Amerika számára.