A Stoptime tagjai több mint egy hónapja vannak rács mögött, mert a hatalomnak nem tetsző számokat játszottak Szentpétervár utcáin.
Néha még dalokat is lejátszott bálványától tárgyalások közben. De a mókának vége, mert fegyelmi indult ellene, aztán lemondott.
Az elnök közölte: befejeződött a mentőakció a Ternopilban, ahol egy orosz rakétatámadás 33 ember életét követelte a héten, köztük hat gyerekét.
A Dél-Afrikában tartott csúcstalálkozón a klímaválság és más globális kihívásokról tanácskoztak a gazdaságilag legjelentősebb országok vezetői.
A kigyulladt erőműről videók jelentek meg, de hivatalos magyarázat még nincs.
Az Extinction Rebellion akciózott Olaszországban, céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet a „klíma-összeomlás drámai következményeire”.
Hasonló a kettő, de nem ugyanaz. Az viszont biztos, hogy a madár mostantól a magyar nagykövetségről tekint a török főváros lakóira. Elkészültét a magyar külügyminisztérium támogatta.
Egy közeli légibázisnál fegyvert is használtak ellenük Hollandiában.
Egy bérelt jereváni lakásban holtan találták a 23 éves Ajsat Bajmuradovát, aki idén menekült el hazájából. Az örmény rendőrség szerint megölték, a két gyanúsított Oroszországba távozott.
Szombaton sok baleset történt. Van, ahol 15 centi hó esett.
Szenátorok korábban azt állították, az amerikai külügyminiszer azt mondta nekik, a tervezet nem tükrözi a hivatalos amerikai álláspontot. Trump szerint ez nem feltétlenül végleges változat.
Ismét széles körű, főleg gazdasági és külpolitikai kérdésekkel foglalkozó közvélemény-kutatás zajlik az országban.
Idén ráadásul egy újfajta vírustörzs fertőz leginkább, mihamarabbi oltást javasol az európai járványügyi központ.
A Tisza elnöke kalocsai fórumán a szokásos ígéretei mellett arról is beszélt, már van annyi jelentkezőjük, hogy mindenhol legyen pártjának szavazatszámlálója.
A nagykövet többször is meglátogatta Bossányi Zsuzsát, aki szerinte megfelelő fizikai és mentális állapotban van.