Szűken, de előzi a Tisza a Fideszt, derül ki egy 4000 fő személyes megkérdezésén alapuló kutatásból. Kovách Imre, a Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatóprofesszora beszélt a 444-nek friss kutatásuk hátteréről. Szerinte a vidéket vezetni képes csoport már valószínűleg eldöntötte, merre megy.
A nehéz helyzetben lévő Zitának ígért házfelújítást az MKKP, de az előtt levonultak, hogy befejezték volna a tetőt. Az esős időszak előtt egy építési vállalkozó jóndulatból foltozta be a lyukasan hagyott tetőt. Zita így is örül a segítségnek, a jó szándékot nem vitatja. Az MKKP elismeri, hogy nem ment ment minden flottul, de azt mondják, megcsinálták a munkát, amit vállaltak.
A háziorvosoknál ott a vakcina, de a járvány már régen elkezdődött.
Egyre kevesebben akarnak kormányváltást, miközben csökken a bizonytalanok aránya is a friss felmérés szerint.
Egy 2000 lakásos lakótömb gyulladt ki.
A minimálbér 10-11, a garantált bérminimum 7-8 százalékkal nőhet.
Vasárnapi megválasztása után már Budapestre is jött Dodik utódja és szövetségese, Siniša Karan. A megválasztott elnököt elkísérte Orbánhoz Milorad Dodik is.
Bardóczi Sándor szerint visszafordíthatatlan károkat okoznak ezzel a döntéssel, aminek az eredménye környezetrombolás és élhetetlen lakónegyedek lesznek.
Budapesti olimpiának is nagyon örülne Kulcsár Krisztián, aki szerint rendben van a foci kiemelt státusza.
Bennfentes kereskedelem miatt, miután az MNB lezárta ezzel kapcsolatos vizsgálatát.
Nem volt papír a dióról, röppent a 10 milliós bírság.
Trump különmegbízottja Putyinnal találkozik jövő héten.
Négyen megsérültek a Zalaegerszeg melletti balesetben.
Áradások pusztítanak Vietnamban és Malajziában is.
Nyolc olyan körzet van, ahol két női induló maradt. Sok a vállalkozó a második fordulóban, a pedagógusok és orvosok közül is a legtöbben bent tudtak maradni. A párt két fontos munkatársa, az első erdélyi Tisza Sziget alapítója és egy polgármester viszont kiesett.