A tűzoltók mentették ki őket.
Egymás után dőlnek a hőmérsékleti rekordok.
Több vármegyére továbbra is másodfokú figyelmeztetés érvényes az esőzés és a viharok miatt.
A volt amerikai elnök rögtön kijelentette, hogy ártatlan.
Novemberben volt is egy nagyobb robbanás, de akkor csak a gáton futó vasúti sínek és átkelő károsodott.
Stigmatizáltnak érzik a jelenségekről való kommunikációt, ezért új nevet is adtak az észleléseknek.
A magyar külügyminiszter ostorozta kicsit az európai intézményeket, melyek szerinte nagyon lassúak.
Egyikük sincs életveszélyes állapotban. Összesen tizenkilenc magyar és tizenegy olasz sérültről írnak.
A lovaskocsi vezetője kórházba került, a rendőrség vizsgálódik.
A Hamburg-szurkolók a kaput bontották örömükben, aztán jött a hír, hogy mégsem jutottak fel automatikusan.
Nagy volt a verseny, ki köszönt elsőként, Harrach Péter vesztére rögtön fel is ült a vonatra.
Több épület megrongálódott.
A szerb teniszező később azt mondta, nem politikus, és vitázni sem akar, de ez a minimum, amit tehetett.
Egy jó hosszú kötél kell hozzá mindössze.
A sérült magyar katonák egyike sincs életveszélyes állapotban.