300 milliárd eurónyi orosz állami vagyont fagyasztottak be állítólag Nyugaton. Az EU-s tagállamok vezetői a múlt hét végén ezt odaígérték Ukrajnának, a háborús károk helyreállítására. Ám van néhány bökkenő.
A politikailag érzékeny korrupcióellenes intézkedéseken túl is sok teendője van a kormánynak, ha minden brüsszeli eurót le akar hívni. Belenéztünk a fejlesztési programok dokumentációjába, és kiderült, hogy egy csomó tanulmány, elemzés, szabályozás és értékelési rendszer nincs még készen.
Két politikust azzal vádol az ügyészség, hogy ártottak a bolgár népnek, amikor a Gazpromot a magyar gyökerű energiakereskedőre cserélték le. A hatalomba visszatérni készülő Bojko Boriszov az egyik fő kritikusa a gázüzletnek.
A nyugati fegyverek követték és meghatározták az orosz-ukrán háború szakaszait. Csiki Varga Tamás biztonságpolitikai szakértő szerint anyagban mindkét oldalon bőven van utánpótlás. A magyar kormány mozgástere beszűkült, a régi német mintát nem lehet már követni.
A Korrupciókutató Központ Budapest újabb számításokkal és adatokkal mutatja be, hogy mennyire nagy a baj az állami pályázatok körül.
60-ról 45 dollárra vitték le, és ez már alatta van, mint amennyiért az oroszok mostanában árulják. Vasárnaptól életbe lép a dízelre vonatkozó szankció is, ami komoly bevételkiesést okoz majd Moszkvának.
Hetek óta arról szól a leghangosabb vita Európában, hogy a német kancellár miért nem engedélyezte, hogy az ukrán hadsereg Leopard tankokat kapjon. Sok jel szerint a lengyelek szerdán megkapják a zöld utat, hogy a sajátjaikból 14-et átadhassanak.
Szijjártó Péter ugyanakkor megfenyegette Kijevet és Brüsszelt is, hogy lehetnek ügyek hamarosan, amikor a magyar kormány ellenállásán buknak el a terveik.
Őszig figyelünk, hogy megint mindent elmondhassunk.
Győrffy Dóra professzor szerint nincs jele a nyugati hegemónia hanyatlásának, és Magyarország nem maradhat ki a blokkosodásból. Kína és Oroszország korrupcióval és propagandával támadt a Nyugatra, de az önvédelmi reflexek működni kezdenek.
A hippikorszak sztárja, a folkrock meghatározó alakja egy csomó máig népszerű dalt írt. Utoljára 2004-ben kapták el kábítószerrel, 76 évesen pedig saját márkás füvet kezdett árulni. 2021-ben adott ki utoljára lemezt, de még idén is vett fel új zenéket.
Ahogy csúszik Paks II. építése, úgy hajlik a kormány a meglévő reaktorok élettartamának meghosszabbítására. Csakhogy az új erőművek építésére nyújtott állami támogatást az EU úgy hagyta jóvá, hogy az utolsó régi reaktort is lekapcsolják 2037-ben.
Februártól még 120 milliót buknak a szankciók második körének élesítésével. Az EU tagállamai már csak harmadannyit költenek orosz energiára, mint tavaly márciusban.
Létforgatag #1. Magyari Péter új műsorának első adásában Kozári Zitával, Ázsia egyik legkiválóbb hazai ismerőjével beszélget. Kiderül, hogyan néztek ki a szigorú lezárások, hogy miért most engedhette el ezeket a kommunista vezetés, és hogy mennyire veszélyes most a helyzet.
2024 tavaszán az oroszok és az ukránok is elnököt választhatnak, addig sem Putyin, sem Zelenszkij nem lesz abban a helyzetben, hogy engedményt tegyen a békéért – mondta a politológus évindító bécsi előadásán. Szerinte Orbán ha akarna, akkor sem tudna kimaradni a blokkosodásból.