2023 második negyedéve óta folyamatos a lejtmenet.
„Az aláírásgyűjtés tapasztalatai számomra azt jelzik, hogy a jelenlegi körülmények között nem tudnám megnyerni az országgyűlési választást” - írta Facebookján.
A szöuli külügyminisztérium kérte a transzparens eltávolítását, de az oroszok egyelőre nem reagáltak.
A művelet során az Egyesült Államok segítette információkkal Mexikót.
„A megállapodás az megállapodás”, véli Brüsszel.
Mindössze egy nappal azután döntött a NASA a halasztás mellett, hogy bejelentette a márciusi célidőpontot.
Az E.ON dolgozik ugyan a hibák elhárításán, de vannak települések, ahol csak vasárnap állhat helyre a szolgáltatás.
Az amerikai elnök gyorsan meggondolta magát: pénteken jelentette be a vámot, másnap már emelt is rajta.
A 49 éves férfi drog hatása alatt állt a rabláskor.
Az egyik síelőt 250 méteren át sodorta a lavina.
Azt az oroszországi Udmurt Köztársaság kormányzója is elismerte a Telegramon, hogy egy ipari létesítményt ért dróntámadás.
Több mint fél óráig tartott a négyszemközti megbeszélés.
A szlovák kormányfő szerint csak januárban kétszer több áramot szállítottak Ukrajnába, mint tavaly egész évben.
Egy magán vadasparkban történt a fertőzés, mire észrevették, hogy betegek az állatok, már késő volt.
Korábban még soha nem tudott egy versenyző egy téli olimpián hat aranyérmet szerezni.