A régi Kopaszi-gát és a Népsziget természetközeli rozsdás-olajos hangulatát felidéző punkmennyország és bécsi mintájú pupup-park jöhet létre Rákosrendezőn. A házakat meg gyorsan el kéne felejteni. Bejártam a területet és egyből bele is zúgtam.
Az iráni szövetség elnöke a terrorista Forradalmi Gárda egykori tagja.
Vannak közöttük szerződések, kimutatások, bérjegyzékek, belső üzenetek is.
Rosszízű botrány tört ki egy héttel a világ legfontosabb képzőművészeti seregszemléje előtt. Az olasz kultuszminiszter kiállt a zsidó szobrász mellett.
A gyanú szerint az a cég kenhette meg, amelyik körül Orbán Áron, a bukott miniszterelnök öccse is kavart.
A Szépművészeti igazgatója szerint az NKA vezető testülete nem tudott arról, hogy a speciális kollégium milyen célokra és kiknek szórt ki titokban hatalmas összegeket a választási kampány idején.
„Brutális az a dilettantizmus, amivel a dolgait művelte. Helyben porrá zúzta a Fideszt. Csak Jászberényben mínusz ötezer szavazat volt a tevékenységének a következménye.”
A tárgyaláson egy uniós diplomata szerint Magyar hozta elő a kárpátaljai magyar kisebbség kérdését.
A per tárgya 534 millió forint ám az ügy, mintegy mellékesen, arról is szól, hogy a fideszes politikus magánalapítványába hogyan tolhattak át több mint 2 milliárd forint, papíron nem is nekik kiutalt állami támogatást.
60 milliárdba került, 25 milliárd kéne a befejezéséhez, növények között lehet majd relaxálni a torzóban, ha nem leszel túl ideges az elköltött pénz gondolatától.
Mert nehéz a méreg beszerzése.
„Az orbáni maffiózok áron alul elkezdték árulni a TV2-t és más médiumokat is és a százmilliárdos rogáni gyűlöletpropaga anyahajóját, a Lounge Event Kft-t is. Több oligarcha család már távozott és a napokban Mészáros család is Dubaiba repül."
Lépnek a KDNP nagyvadjai.
A hatalmat – vagyis most már csak annak illúzióját – képtelen volt elengedni, de attól látványosan betojt, hogy Magyar Péter tetemre hívhassa a Parlamentben.
Azt mondta, rá most nem ott van szükség.