Urfi Péter

A Roszatom belső dokumentuma szerint nem mondtak igazat, tovább csúszik a Paks 2 beruházás

Az Orbán-kormányok egyik nagy kudarctörténetének elején még 2023-as üzembe helyezést ígértek, de úgy tűnik, hogy a 2033-as határidőt se tudják tartani. Az új kormány vizsgálja a beruházást.

Urfi Péter
POLITIKA

Már a második fontos kormányzati feladatkörét kapja a Partizánból ismert elemző

Bíró-Nagy András ezentúl az európai uniós ügyekért is felelős lesz Ruff Bálint minisztériumában.

Urfi Péter
POLITIKA

Félretették az ősi ellentétet, és együtt éltették a tömeggyilkos háborús bűnöst a Crvena Zvezda és a Partizan szurkolói

Egyházi pompával, kormányzati főhajtásokkal temetik el ma Ratko Mladićot, akit több ezer ártatlan civil, köztük gyerekek meggyilkolásáért ítéltek el Hágában.

Urfi Péter
foci

Trump béketárgyalói megjárták Moszkvát és Kijevet, de az áttörés elmaradt

Látványos gesztusok, szép szavak a békéről, készülődés a téli háborúra.

Urfi Péter
külföld

Kitört az Anak Krakatau, 170 ezer utast térítettek el Indonéziában

A lakosságnak azt tanácsolják, hogy hamuhullás idején viseljenek maszkot és szemvédőt.

Urfi Péter
katasztrófa

Túlfutott és kigyulladt az Amazon teherszállító gépe a miami reptéren, több járművet magával sodort

Öt ember életét vesztette, további öt pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Urfi Péter
külföld

Az ausztrál kormány megadná a lehetőséget, hogy aki akarja, kikapcsolhassa a közösségi média algoritmusait

Ha a Meta, a Google, a TikTok és a többiek nem biztosítanák ezt a lehetőségét, „jelentős” szankciókkal kellene szembenézniük.

Urfi Péter
internetek

Magyar Péter megnyitja az őszi ülésszakot, aztán szavaznak a fizetéséről

Hétfőn a parlament elköszön a főispánoktól, és eldönti, kik döntenek a Médiatanács tagjairól.

Urfi Péter
POLITIKA

Hősként ünneplik a nepáli iskolaigazgatót, aki biztonságos helyre menekített 1643 diákot a villámárvíz alatt

Pár perce volt eldönteni, hogy maradnak-e a biztonságosnak tűnő iskolában, vagy nekivágnak a kockázatos menetelésnek.

Urfi Péter
katasztrófa

Guzi Blanka világbajnok öttusában

Nagy menetelésben van.

Urfi Péter
sport

Izland nemet mondott az uniós csatlakozási tárgyalásokra

Pár százalékon múlt.

Urfi Péter
külföld

Vitézy minisztériuma 100 milliárd forint értékű vagyont vesz vissza a felszámolt kekváktól

Azt ígéri, hogy nem lesz olyan szolgáltatás, amelynek a minősége romlani fog az új rendszerben.

Urfi Péter
POLITIKA

A világ legbizonytalanabb utasa összehozta az év őrült reptéri sztoriját

Egy magyar férfi a kifutón eldöntötte, hogy nem száll fel a gépére. Aztán meggondolta magát. Megérkezett Görögországba, de akkor meg nem akart leszállni. Végül ingyen utazott. Annyira hihetetlen a sztori, hogy a WizzAirhez fordultunk hitelesítésért.

Urfi Péter
életmód

Izzasztóan szoros az uniós tagságról szóló izlandi népszavazás állása

A választás, ahol a halak fontosabbak, mint Trump.

Urfi Péter
külföld

A határ tibeti oldalán 261 külföldi eltűnését jelentették a földcsuszamlás után, köztük egy magyarét

A határ nepáli oldalán 2500 embert keresnek, a halálos áldozatok száma 734-nél jár. Kína a globális felmelegedést okolja a katasztrófa miatt, Nepál az éghajlatváltozás egyik fő áldozatának tartja magát.

Urfi Péter
katasztrófa