Egy újabb nevelőt is meggyanúsítottak, aki tudott arról, hogy Juhász szexuális bűncselekményt követett el egy fiatalkorú ellen, de ezt nem jelentette.
Tavaly azt kommunikálta a kormány, hogy 26 járművet adtak át, a valós adatokért perelni kellett.
A Fidesz az 50 évesnél idősebbek körében erősödött a Tisza kárára.
A levezető elnökön kívül egy kormánypárti képviselő sem volt jelen, így fél óra alatt véget is ért.
Az RTL-nek nyilatkozott Medárd, aki 4,5 évesen azzal hívta fel a mentőket, hogy rosszul van az anyukája.
Orbán 2010-es szavai nem öregedtek jól.
Bár optimistán nyilatkoztak a felek, a területi kérdésekről továbbra sincs egyezség.
Az oktatási államtitkár fiatal lányok sorfala között vonul egy folyosón, miközben a „lassan akarlak megdugni, felkapcsolt lámpáknál” dalrészlet hallható angolul.
A Magyar Helsinki Bizottság átnézte az alapvető jogok biztosának jelentéseit a gyerekvédelmi intézményekről, és azt látták, a súlyos bántalmazások gyanúja ellenére egy esetben sem tett feljelentést az ombudsman.
Újabb emberek és szervezetek kerültek a szankciós listára.
Miközben a hivatalos kommunikáció szerint a betegellátás zavartalan a Szent Imre kórházban, Svéd Tamás posztja szerint a valóság mást mutat.
Próbált úgy tenni a Fidesz Mohácson, mintha Magyar Péter megfutamodott volna, Kocsis Mátét idézve Orbán is „foltos nadrágról” beszélt. Rosszabb ütemben nem is választhatott volna versidézetet.
A nőt nemrég megfenyegették a rezsim ügynökei, hogy hagyja abba, amit csinál, különben nincs biztonságban.
A Tisza Párt után a pécsi Fidesz is kiválasztotta jelöltjét.
Ezzel kikerültek egy várható magyar és szlovák vétót.