A 24-nek adott interjúban a mostani félelemkeltő kampány apropóján felidézte a „régi Orbán Viktor” mondását, miszerint a kommunisták módszere volt félelmet kelteni.
A kormány három községnek adott összesen ennyit, Szanyon fekvőrendőr lett belőle, rövidebb, mint a nemzeti színű szalag, amit elvágtak az avatásakor.
A szavazóhelyiségek környezetében visszatérő rendőri jelenlétre számíthatunk.
A 106 választókerületben összesen 639-en indulnak a mandátumért, vagyis átlagosan 6-an szállnak versenybe egy egyéni mandátumért.
A józan erők, a rend és az értékek megőrzése áll szemben a káosszal, a hatalomért mindenre képes ellentáborral – kísértetiesen ismerős szavak ezek.
A független képviselő szerint „az egész magyarság szégyene lenne”, ha ide valaha is beköltözne Mészáros Lőrinc.
Hat olyan körzet van, ahol csak négy jelöltből lehet majd választani, míg Borsodban 9 és 10 jelöltes körzet is akad.
Egy szemtanú a rendőrségi rádióforgalmazásban úgy hallotta, egy lélegeztetett beteget vitt éppen kórházba.
A szülők jelzésére felmentették, feljelentették és még az intézmény öt másik dolgozóját is megrovásban részesítették.
Valójában el sem hangzottak a „korrupció” és a „pénz” szavak.
Egy büntetés-végrehajtási felügyelő és a takarításban részt vevő rabok is bepróbálkoztak.
Ezek a „bitang erős” jelszavak az interneten bárki számára elérhetők.
Az Alapjogokért Központ előrejelzése szerint Németh Balázst az állításával szemben nem a DK-s, hanem a tiszás jelölt győzi le.
Motorosok a szavazatszállítók nyomában, videózó civilek a telepeken: nem az emberek fogsorán akarnak rémüldözni, attól akarják megvédeni őket, hogy valakik ellopják a szavazataikat. Őrszemkiképzésen jártunk.
A 444 cikke nyomán Magyar arról beszélt, hogy a Honvédelmi Minisztérium 2025-ben közel 22 milliárdos kiadással számolt a csádi misszióra.