bűnügy

Körözik Portik Tamás fiát

Miután nem vonult be a börtönbe, elfogatóparancsot adtak ki Portik Tamás fia ellen. Azért ítélték el, mert tavaly januárban kávéval öntötte le a Fenyő-gyilkosság perének elsőfokú bíráját.

Keller-Alánt Ákos
bűnügy

Online droghálózat: pizzafutárok kézbesítették a bébiételként, kutyatápként vagy mosóporként csomagolt szereket

Nemzetközi együttműködés segítségével sikerült feltárni a szervezetet, amely cipősdobozban hordta a készpénzt Hollandiába.

Urfi Péter
bűnügy

Rendőrségi feljelentéssel és különös házasságkötéssel folytatódott a 12 évesen behálózott lány története, de a Szőlő utca igazgatója érinthetetlen volt

Most már biztos, hogy a több, rendőrség felé tett jelzés és bejelentés mellett legalább egy hivatalos feljelentést is tettek a Szőlő utcai igazgató ügyében. Egészen pontosan a bűntársa ellen, aki a gyerekeket behálózta. Kiderítettük azt is, hogy az egyik, a gyanú szerint prostitúcióra kényszerített lány 17 évesen házassággal nagykorúvá vált, ezért idő előtt kikerült a gyermekvédelmi rendszerből.

Bábel Vilmos
bűnügy

Lehet, hogy mégsem magától esett szakadékba a Mango alapítója, már a fia ellen nyomoznak

Ketten voltak a baleset idején, a fiú volt a birodalom kijelölt örököse.

Szily László
bűnügy

Lehetséges egymilliárd forintot kilopni takarítócégekből?

A NAV szerint egy 500 főt foglalkoztató bűnszervezetnek sikerült.

Urfi Péter
bűnügy

Kezdődik a 12 éves Lolát a saját házukban elraboló, megerőszakoló és megkínzó gyilkos pere Franciaországban

24 éves, algériai származású nő a vádlott, az ügy politikai témává is vált.

Szily László
bűnügy

Felhívott a lakására egy hajléktalant, sütött neki egy pizzát, majd mikor enni kezdett, megölte

15 évet kapott a fiú, akit a gyilkosság előtt pár órával vitettek haza egy egyetemi gólyatáborból.

Windisch Judit
bűnügy

Hét évet kapott a férfi, aki a nemi szervét elővéve szexuális aktust imitált egy kislányon fekve

A 12 éven aluli kislány a rokona, akit azért bíztak a férfire, mert az apját kórházba kellett vinni.

Windisch Judit
bűnügy

Távmeghallgatás keretében vallomást tett a „Nagymester” a BKV-ügyben

Újdonságot azonban nem mondott.

Molnár Kristóf
bűnügy

A bíróságon derült ki a gyerekek megerőszakolását tervező britről, hogy korábban a rendőrség besúgója volt

A 68 éves Nick Gratwick hatéves gyerekek megerőszakolását tervezte, de kiderült róla az is, hogy korábban környezetvédő és állatvédő mozgalmakba beépülve jelentett a rendőrségnek.

Benics Márk
bűnügy

Drága hugyozás volt: 2 millió jüanra büntettek két kínai tinédzsert, amiért egy hotpotba vizeltek

A népszerű hotpot étteremlánc a megítélt, kb. 100 millió forintnak megfelelő összeg tízszeresét követelte a kamaszoktól.

Inkei Bence
bűnügy

Minden kényszerintézkedést megszüntettek a fővárosi parkbiznisz szereplőivel szemben

Megszüntették például Z. Zsolt házi őrizetét is.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Négy évet ült ártatlanul, de most a róla készült sorozattal visszavág mindenkinek

Amanda Knox húszévesen Olaszországba ment tanulni, de meggyanúsították a lakótársa meggyilkolásával, és évekig tartott, mire tisztázni tudta magát. A sokkoló eset már többeket megihletett, a Knox közreműködésével készült sorozat viszont azzal kecsegtet, hogy elmeséli az igazságot. Megnéztük, tényleg meggyőző-e.

Inkei Bence
bűnügy

Csepeli postaládák felrobbantásával fenyegetőzött egy férfi

Fél órán belül elfogták.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Börtönbe küldenék azt a fiatalkorút, aki nagy erővel egy betondarabot dobott egy alvó hajléktalan emberre

A férfi életveszélyes sérülést szenvedett.

Fődi Kitti
bűnügy