Egészségügy

Zacher: Ahelyett, hogy példát mutatna, egy snájdig miniszterelnök mellett ott van a nagyon kövér, elhízott magyar miniszterelnökünk

"Ha az ország egyik vezető személyisége keményen elhízva kiállna az emberek elé, és azt mondaná: emberek, fogyjunk le 25 kilót egy év alatt, annak lenne népegészségügyi haszna."

Botos Tamás
Egészségügy

Felmondott az egyetlen műtőssegéd egy érdi rendelőben, sok műtét elmarad

Az intézmény álláshirdetésére sokan jelentkeztek, de ő csak márciusban kezdhet dolgozni, így legalább 30-40 műtét biztosan elmarad.

Benics Márk
Egészségügy

Csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

Megfordult az elmúlt hetek emelkedő tendenciája.

Botos Tamás
Egészségügy

Már csak heti két alkoholos italt ajánlanak Kanadában az új iránymutatás szerint

A korábbi, 2011-es ajánlás szerint ez nők esetében még 10, férfiak esetében pedig 15 ital volt.

Mészáros Juli
Egészségügy

A háziorvosok sem tudják, pár hét múlva hogyan alakul át az ügyeleti rendszer

Megyéről megyére haladva veszi majd át a háziorvosi ügyeleti ellátást az OMSZ, de részleteket még mindig nem tudni. A Belügyminisztérium azt ígéri, hogy minden megyében 30 nappal az új rendszer bevezetése előtt szólnak majd.

Horváth Bence
Egészségügy

Összefognak a magánorvosok, amiért visszavezetnék őket a közellátásba

Szerintük ha a kormány alkalmazza a tervezett szabályt, úgy szerintük a most még magánszférában dolgozó orvosok jelentős része is abbahagyja és külföldön folytatja, vagy a nyugdíjat választja, ami tovább súlyosbítaná az amúgy is fennálló munkaerőhiányt.

Mészáros Juli
Egészségügy

Nem vette észre a Belügyminisztérium, hogy milyen javaslatok érkeztek az egészségügyi reformhoz a szakmai szervezetektől

Nem éreztek még rá igazán a társadalmi egyeztetésre.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy

Influenzajárvány van

Járványos szintet ért el az RSV okozta megbetegedésszám is.

Horváth Bence
Egészségügy

Felháborodtak és béremelést sürgetnek a mentődolgozók

Másod- és harmadállásokra kényszerülnek.

Szurovecz Illés
Egészségügy

WHO: Európában is terjed az új omikron alvariáns

A járvány kínai berobbanásának nem lesz jelentős hatása az európai helyzetre.

Botos Tamás
Egészségügy

Tombolnak a vírusok, január első hetében több mint egymillióan voltak háziorvosnál

A koronavírus és az influenza egyszerre fertőz.

Botos Tamás
Egészségügy

Karácsony után 134 ezer magyar fordult orvoshoz valamilyen légúti fertőzéssel

Közülük majdnem 13 ezer embernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.

Boros Juli
Egészségügy

Mostantól a patikákban is lehet abortusztablettát kapni az Egyesült Államokban

Az abortuszhoz való jog alkotmányos védelmének visszavonása óta egyre többen fordulnak a terhesség megszakításának ehhez a formájához.

Csurgó Dénes
Egészségügy

Havi 5,3 millió forint a villanyszámlája a Mészároshoz és Tiborczhoz köthető kiskunhalasi járványkórháznak, pedig egy éve nem is működik

Nem tudni, meddig tervezik még fenntartani, de azt sem, hogy miért kellett egyáltalán bezárni.

Solti Hanna
közpénz

Már Miskolcon és a Dunakanyarban is veszélyes a levegő minősége

Nyolc településen pedig egészségtelen.

Botos Tamás
Egészségügy