gazdaság

Több mint egybillió forintos szerződést kötött a honvédelmi tárca a 4IG-vel, hetekkel a választás előtt

Már életbe is lépett. Jászai Gellért űrtechnológiai és hadi cégének tavalyi árbevételét nézve a szerződés 109 évnyi forgalomnak felel meg.

Szily László
gazdaság

Véget ért a csődeljárás Homlok Zsolt cégénél

Most derült ki az is, hogy NER-en kívülre keveredett cége 1,3 milliárdos veszteséget termelt az első évben, amikor már nem volt a felesége Mészáros Lőrinc lánya.

Székely Sarolta
gazdaság

Az Orbán-kormány hagyatéka: egy eladósodott és szegény ország

Mit is örököl a Tisza-kormány? Gazdasági látlelet.

Székely Sarolta
gazdaság
Podcast

Dohánygyár#11 – Jön-e borúra derű, avagy mégis mire számíthat a magyar gazdaság?

Intenzív időszakban vagyunk, de lehet-e már látni az irányt? Halpern Lászlóval beszélgettünk sok minden más mellett az új kormány mozgásteréről, az euróbevezetés lehetőségéről és arról, hogy muszáj lesz kicsit kijózanítani az embereket.

Diószegi-Horváth Nóra, Botos Tamás, Haász János
gazdaság

Két éve tudott legutóbb ekkorát nőni a hazai járműgyártás, miközben az akkugyárak teljesítménye harmadával lett jobb az előző évinél

Meglepően jó teljesítményt nyújtott az ipar márciusban, ez köszönhető annak, hogy a fontosabb ágazatok is szépen tudtak nőni.

Székely Sarolta
gazdaság

Márciusban ismét tudott nőni a magyar építőipar, de a szerződésállomány már alig nagyobb az egy évvel ezelőttinél

Folytatja az ágazat a fűrészfogazásra hajazó teljesítményt.

Székely Sarolta
gazdaság

G7: Több százmilliós állami pénzt kapott Szijjártó húgának és sógorának a cége

A Szijjártó alá tartozó Eximbank is támogatta őket.

Kolozsi Ádám
gazdaság

Kirúgták a MÁV-tól a szakszervezetist, miután az abroncsok rossz állapotára figyelmeztetett

A MÁV szerint azért mondtak fel azonnali határidővel, mert belső jelentéseket hozott nyilvánosságra.

Kolozsi Ádám
gazdaság

Leggazdagabb magyarok: kegyencek és kegyvesztettek toplistái Mészáros Lőrinccel, akinek 284 400 százalékkal nőtt a vagyona Orbán rendszerében

Négyen szerepeltek a leggazdagabb magyarok 10-es toplistáján 2010-ben is és tavaly is. Mészáros még a 100-as listára is csak 2014-ben került, a NER-ben ép ésszel felfoghatatlan tempóban nőtt a vagyona.

Haász János
gazdaság

A Reklámszövetség reméli, hogy a Tisza-kormány kivezeti majd a „teljes gazdaságra nézve káros” reklámadót

A reklámadó a szövetség szerint valójában politikai és üzleti célokat szolgált.

Székely Sarolta
gazdaság

Csökken a benzin és a gázolaj piaci ára

Egy kicsit.

Urfi Péter
gazdaság

A Roszatom-vezér Paks-2 építésének felgyorsításában bízik

A Tisza programjának bemutatásakor Kapitány István Paks 2 felülvizsgálatát ígérte.

Bódog Bálint
gazdaság

Levelet küld a Mol egyes benzinkutaknak, hogy számukra már elfogyott a stratégiai tartalék

A Független Benzinkutak Szövetsége arra figyelmeztet, hogy előbb ellátási foltok alakulnak ki az országban, majd az egész rendszer összedől, mint ahogy történt az 2022 végén az ársapka idején.

Székely Sarolta, Haász János
gazdaság

Komplett romhalmazt csináltak a költségvetésből Orbánék a kormányzásuk végére

Április végéig az egész évre tervezett deficit 91 százalékát hozta össze Orbán és Nagy Márton kettőse. A kassza gyakorlatilag kiürült, az eddigi legnagyobbnál is 1000 milliárddal nagyobb lett most a hiány.

Székely Sarolta
gazdaság

Trumpék búcsúajándéka Orbánnak: olajszállítmány, baromi drágán

J. D. Vance április eleji kampánycélú látogatásának egyetlen kézzelfogható eredménye volt: a Mol 510 000 tonna kőolajat vesz 500 millió dolláros áron. Némi osztással-szorzással kiderül, hogy ez nagyon magas, 130 dollár fölötti hordónkénti árat jelent.

Haász János
gazdaság