gazdaság

Az MNB-botrányban érintett ingatlancég magyar leányvállalata is veszteséges

Főként a befektetési célú ingatlanok áresése miatt lett veszteséges a cég.

Windisch Judit
gazdaság

Kicsit távolabb a magyar kőolajválság: áprilisban enyhén nőttek a stratégiai tartalékok

A hónap végén 69 napra volt elég a stratégiai tartalék, ami még mindig a második legrosszabb adat, de jelentős javulás a március végi 44 naphoz képest.

Haász János
gazdaság

A NER egyik utolsó dobása: 7,3 milliárdos állami közbeszerzés a kegyvesztett NER-lovag, Homlok Zsolt testvérének

Bár a testvér nyerte a közbeszerzést, alvállalkozóként mindkét munkába bevonja az egykori Mészáros-vő cégét. Meg még egy másikat is, amely ellen végrehajtás van érvényben.

Székely Sarolta
gazdaság

Több mint egybillió forintos szerződést kötött a honvédelmi tárca a 4IG-vel, hetekkel a választás előtt

Már életbe is lépett. Jászai Gellért űrtechnológiai és hadi cégének tavalyi árbevételét nézve a szerződés 109 évnyi forgalomnak felel meg.

Szily László
gazdaság

Véget ért a csődeljárás Homlok Zsolt cégénél

Most derült ki az is, hogy NER-en kívülre keveredett cége 1,3 milliárdos veszteséget termelt az első évben, amikor már nem volt a felesége Mészáros Lőrinc lánya.

Székely Sarolta
gazdaság

Az Orbán-kormány hagyatéka: egy eladósodott és szegény ország

Mit is örököl a Tisza-kormány? Gazdasági látlelet.

Székely Sarolta
gazdaság
Podcast

Dohánygyár#11 – Jön-e borúra derű, avagy mégis mire számíthat a magyar gazdaság?

Intenzív időszakban vagyunk, de lehet-e már látni az irányt? Halpern Lászlóval beszélgettünk sok minden más mellett az új kormány mozgásteréről, az euróbevezetés lehetőségéről és arról, hogy muszáj lesz kicsit kijózanítani az embereket.

Diószegi-Horváth Nóra, Botos Tamás, Haász János
gazdaság

Két éve tudott legutóbb ekkorát nőni a hazai járműgyártás, miközben az akkugyárak teljesítménye harmadával lett jobb az előző évinél

Meglepően jó teljesítményt nyújtott az ipar márciusban, ez köszönhető annak, hogy a fontosabb ágazatok is szépen tudtak nőni.

Székely Sarolta
gazdaság

Márciusban ismét tudott nőni a magyar építőipar, de a szerződésállomány már alig nagyobb az egy évvel ezelőttinél

Folytatja az ágazat a fűrészfogazásra hajazó teljesítményt.

Székely Sarolta
gazdaság

G7: Több százmilliós állami pénzt kapott Szijjártó húgának és sógorának a cége

A Szijjártó alá tartozó Eximbank is támogatta őket.

Kolozsi Ádám
gazdaság

Kirúgták a MÁV-tól a szakszervezetist, miután az abroncsok rossz állapotára figyelmeztetett

A MÁV szerint azért mondtak fel azonnali határidővel, mert belső jelentéseket hozott nyilvánosságra.

Kolozsi Ádám
gazdaság

Leggazdagabb magyarok: kegyencek és kegyvesztettek toplistái Mészáros Lőrinccel, akinek 284 400 százalékkal nőtt a vagyona Orbán rendszerében

Négyen szerepeltek a leggazdagabb magyarok 10-es toplistáján 2010-ben is és tavaly is. Mészáros még a 100-as listára is csak 2014-ben került, a NER-ben ép ésszel felfoghatatlan tempóban nőtt a vagyona.

Haász János
gazdaság

A Reklámszövetség reméli, hogy a Tisza-kormány kivezeti majd a „teljes gazdaságra nézve káros” reklámadót

A reklámadó a szövetség szerint valójában politikai és üzleti célokat szolgált.

Székely Sarolta
gazdaság

Csökken a benzin és a gázolaj piaci ára

Egy kicsit.

Urfi Péter
gazdaság

A Roszatom-vezér Paks-2 építésének felgyorsításában bízik

A Tisza programjának bemutatásakor Kapitány István Paks 2 felülvizsgálatát ígérte.

Bódog Bálint
gazdaság