Lázár János módosítana a KRESZ-en és a jogosítvány megszerzésének feltételein, pedig ezzel aligha lehet megelőzni egy olyan baleset, mint az Árpád-hídi. A közlekedési szakértők, oktatók ennek ellenére örülnek a jogszabálymódosításnak, mert szerintük is vannak hézagok.
Feltehetőleg a taxisok továbbra is épp ennek ellenkezőjét gondolják.
9 szabálysértési feljelentést tettek, 6 autó forgalmi engedélyét vonták be.
Mert szerintük nem pont olyan a logója, amilyennek kéne lennie.
A kerékpáros tüntetők a baleset helyszínén egy biciklikerék-koszorút helyeztek el, majd a BRFK székházánál felolvasták a követeléseiket, de átadni nem tudták, mert elkeverték a papírt.
Azt írta a cég, hogy az esetleges hibák döntő többségükben „az utazóközönség nem megfelelő utazási kultúrájából adódnak”.
A Balaton felé.
Egy terhes és egy idős nőt le kellett menekíteni a vonatról.
A dunakeszi mérnökség munkatársai szóltak neki, hogy rossz irányba megy.
Emelkednek a jegyárak, csökkennek a kedvezmények.
Mindenki megnyugodhat, nem a légkondi romlott el, csak hatezer motoros robog végig a városon.
A közúti és vasúti határátkelőhelyeken, valamint a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
Először készült genderalapú felmérés a fővárosi közlekedésről.
Az első 17, a második 53 kilométer után adta meg magát, de még 11 hátravolt.
Felújítják az M4-es reptérhez vezető szakaszát.