Tizenkét ember, köztük az egyik támadó meghalt.
A lövöldöző a hatóságok szerint egy harmincas férfi volt, talpig feketében. Ketten haltak meg.
A támadás Ukrajna gazdasági övezetében, de az ukrán légvédelmi rendszer hatókörén kívül történt.
Az Iszlám Állam fegyveresét a Pentagon közlése szerint végül megölték.
A katonák a Keleti Pajzs misszióban vesznek majd részt.
Az oroszok az ukrán energetikai és ipari infrastruktúrát támadták.
Az Egyesült Államok feloldotta az ország egyik fontos exportcikkére, a műtrágyák kulcsfontosságú összetevőjének számító kálium-karbonátra kivetett szankciót.
Az arcát sem lehetett látni, miközben a jegyek egy vagyonba kerültek.
Pénteken megtörtént a telefonhívás, pár órával később már újra egymást lőtték a felek. Már több százezer ember kényszerült elhagyni az otthonát.
A gólyatetemeket begyűjtő tűzoltók feszültek, amiért nem szóltak nekik időben.
A foglyul ejtett igazságszolgáltatás című kétórás dokumentumfilmjének nézettsége három nap alatt meghaladta a 3,6 milliót.
A nőt nemrég megfenyegették a rezsim ügynökei, hogy hagyja abba, amit csinál, különben nincs biztonságban.
Ezzel kikerültek egy várható magyar és szlovák vétót.
Beperelték a belga bankot, ahol a befagyasztott pénzük egy része van.
Több fotón pedig nőkkel szerepel.