Jó tévét, nézhető tévét csinál.
A lengyel ultrakonzervatív kormánypárt kudarca után megszólalt a köztévé prominens műsorvezetője, aki évekig öntötte a propagandát a nézőkre.
Film, gyerek, gasztro és sorozat.
Megsértették a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó szabályokat,
„70 évesen, 45 éves HVG-s és 35 éves vezérigazgatói múlttal visszavonulok a napi 12 órás feladatot jelentő operatív irányításból” – közölte a HVG alapító tagja és többségi tulajdonosa.
Nagyon egyetértenek az európai sajtószabadság kérdésében.
A DK közleménye szerint „így végre meg fogjuk tudni, mennyit keresnek a kormány médiamunkásai”.
A Telex információi szerint a rádió 20 fős stábjából majdnem mindenkinek felmondanak pénteken.
Adás közben többször is válságba került Andor Éva, egy hírnek háromszor kellett nekifutnia az elejétől. A zavarba ejtő felvétel a csatorna online felületére került ki.
Jesus Gutierrez éppen négy rendőrrel beszélgetett, amikor egy banda az egyenruhásokra támadt.
Egyelőre nem tudni, mi lehetett a különleges választás oka.
Adás közben többször is válságba került Andor Éva, egy hírnek háromszor kellett nekifutnia az elejétől. A zavarba ejtő adás online most is látható.
A szervezet magatartási kódexének megsértése miatt.
Bár másik cége, a News Corp elnöki posztjáról is lemond, rajta keresztül továbbra is több száz helyi, országos és nemzetközi médium tulajdonosa marad.
Russell Unbrand.