oktatás

Folytatódik a tanársztrájk, rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el a Madách Imre Gimnáziumban

A Madách magyar-történelem szakos tanára nemrég nyílt levélben invitálta a tankerületi vezetőt, hogy látogasson el az iskolába. Életében először.

Solti Hanna
oktatás

Az ELTE oktatói elfogadhatatlannak tartják a közoktatásban alkalmazott bértáblát

Közös nyilatkozatban tiltakoznak és pénteken a polgári engedetlenség részeként „csak korlátozottan” látják el oktatói feladataikat.

Mészáros Juli
oktatás

Levélben tiltotta meg a szolnoki városháza, hogy a diákok a tanártüntetések szlogenjeit használják egy vetélkedőn

Aktuálpolitikától mentes programot szeretne az osztályvezető.

Kiss Imola
oktatás

Közel ezren tüntettek a Belső-pesti Tankerület előtt, ahova 46 tanár vonult ki a fenyegető levelek miatt

A tanárok válaszlevelet vittek Marosi Beatrix tankerületi vezetőnek, szülők és diákok álltak ki mellettük.

Szász Zsófi, Czinkóczi Sándor
oktatás

Tudatos, rosszindulatú lejáratás zajlik a Közép-Budai Tankerületi Központ igazgatója szerint

Hajnissné Anda Éva szerint béreket emelni szükséges, de a „megfélemlítésig jutó, törvénytelen, sok esetben a tanulókat tiltakozásra kényszerítő” módszerek nem segítenek.

Benics Márk
oktatás

Online oktatásra áll át a Dunaújvárosi Egyetem az energiaválság miatt

Az előre eltervezett programokat azért megtartják.

Benics Márk
oktatás

Annyi gyalázkodó üzenet érkezett a kirúgások óta a Klebelsberg Központhoz, hogy inkább elrejtették a tankerületi központok telefonszámát

Csak így tudják folytatni a feladatellátást.

Czinkóczi Sándor
oktatás

A rezsiválság miatt egy másik faluba vezényelték a nógrádkövesdi diákokat

A szülők és a település inkább maguk biztosítanák a fűtött helységet, hogy ne kelljen buszozniuk.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Jámbor András találkozóra hívja „tudományos munkatársát”, Marosi Beatrixot

Szerda reggel derült ki, hogy a józsefvárosi képviselőtől is plagizálhatott az öt tanárt kirúgó tankerületi vezető.

Kaufmann Balázs
oktatás

Marosi Beatrix még attól a Jámbor Andrástól is plagizálhatott, aki most vizsgálatot kezdeményezett a tankerületi vezető diplomamunkája miatt

Az öt tanárt kirúgó elnök erkölcs és etika szakos pedagógusként végzett.

Kaufmann Balázs
oktatás

Szülők és diákok kezdték összeírni, hogy hol, mióta rohad, ázik és penészedik az iskolájuk

Sok helyen hónapok, sőt évek óta rohadnak az iskolai épületek, rendszeresen beáznak, feketepenész lepi el a falakat vagy épp a szennyvíz önti el a tanárit.

Kiss Imola
oktatás

Jámbor András vizsgálatot kér Pintér Sándortól Marosi Beatrix diplomamunkája miatt, amit állítólag plagizált

Ha pedig beigazolódik a plágiumvád, akkor rúgják ki.

Kiss Imola
oktatás

Több borsodi tanár szerint még mindig nem kapták meg az érettségin végzett munkájukért járó pénzt

A kormányhivatal szerint ilyenről szó sincs, a kifizetés folyamatos.

Kiss Imola
oktatás

Jelen: máris repedezik az egyetemi modellváltás

Az egyetemek autonómiájáért cserébe a kormány stabil finanszírozást ígért, most az egyetemi alapítványok kuratóriumai önként lemondanak az alaptámogatás egy részéről.

Miklósi Gábor
oktatás

A Vas Megyei Szakképzési Centrum iskoláiban a szünetek alatt le kell kapcsolni a villanyt a termekben

A hűtőket racionalizálni kell, és szellőztetni is csak rövid ideig szabad.

Kiss Imola
oktatás