POLITIKA

Kétszer annyi női jelöltet indít a Fidesz, mint a legutóbbi választáson, de így is messze elmarad a Tisza Párttól

A Telex kiszámolta, hogy a Fidesz most bemutatott jelöltjei között 14 nő van, ami kevesebb, mint az Attilák és a Gáborok száma együttvéve.

Benics Márk
POLITIKA

Kiszámoltuk, hol lehet esélye a Fidesznek és a Tiszának, sok helyen vérre menő küzdelem várható

87 egyéni mandátumot vár idén is Orbán Viktor, de számításaink szerint ennél jóval kevesebb biztos hellyel számolhat a Fidesz. Nem véletlen, hogy bevetették Hankó Balázs minisztert.

Windisch Judit, Haász János
POLITIKA

Térképre vittük a Fidesz jelöltjeit, egy miniszter is feltűnt az újak között

Hajdú-Biharban a hatból négy, Csongrádban a négyből három körzetben új ember indul, négy megyében nem változott semmi. Ketten már képviselők, mégis új jelöltnek számítanak – egyikük Vasból szerzett mandátumot, most Ózdon indul.

Windisch Judit, Haász János
POLITIKA

41 helyen állít új jelöltet a Fidesz, Kövér Peter Magyarként emlegette a Tisza elnökét

A Fidesz kongresszusán kiderült, már nem elég egy ember, mindenkinek kettőt kell magával vinnie.

Német Szilvi, Windisch Judit
POLITIKA

Berúgja a kampányt a Fidesz

Tisztújítás nem lesz, de hivatalosan is bemondhatják, Orbánnal indulnak a választásnak, és kiállhat a színapadra mind a 106 jelölt.

Windisch Judit
POLITIKA

Bekérették a magyar nagykövetet Varsóban, miután Magyarország két lengyelnek menedékjogot adott

A lengyel külügy szerint már korábban is szóltak, hogy a magyarok aláássák az uniós tagállami jogrendszerek iránti bizalmat. Most megint szóltak.

Bódog Bálint
POLITIKA

3 milliárd forint bevétele volt tavaly a Tisza Pártnak, az egyéni jelölteknek külön gyűjtenek a kampányra

A beérkező adományokat egy sávozott rendszerben osztják szét az egyéni jelöltek, a központi pártkassza és az újonnan létrehozott kompenzációs alap között. Ez utóbbi a hátrányos helyzetű települések esélyegyenlőségét segíti.

Német Szilvi
POLITIKA

Újabb két lengyel állampolgár kapott menedékjogot Magyarországon

A neveket egyelőre nem tudni. Korábban Marcin Romanowski volt igazságügyminiszter-helyettes is kapott magyar menedékjogot.

Benics Márk
POLITIKA

Minden eljárást megszüntettek Ruszin-Szendi Romulusz ellen, visszakapja a fegyverét

Pócs János ellen pedig első fokon pert nyert a tiszás politikus.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Orbán egy december 10-i Trump-levéllel köszöntötte ma reggel a magyarokat

Izgi!

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Meglepően könnyű eltüntetni a háborús plakátokat az utcákról

Mosonmagyaróváron elég volt, hogy szólt a polgármester, nem szeretne ilyet látni, mire a cég rábólintott, hogy rendben, intézik. Budaörsön is született egy hallgatólagos megállapodás a felek között.

Windisch Judit
POLITIKA

Gulyás szerint a Fidesz még annál is jobban áll, mint Orbán nyáron gondolta

Vagyis 80-nál is több egyéni mandátumra számítanak.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Tél tábornok még a Kormányinfót is megtámadta, de sikerült visszaverni

Sokan aggódtak az extrém hóhelyzet miatt, volt, akit nem is sikerült teljesen megnyugtatni, Kérdezhetett a 444 is, Vitályos Eszter pedig az amerikai hókotró és a Dunakanyar népszerűsítése miatt is védekezni kényszerült.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA
Videó

Gulyás: Nem emlékszem arra, hogy mi a támogatásunkról biztosítottuk volna az amerikai elnököt, mert kicsit nevetséges lett volna

Miért került Szentendrén óriásplakátra Vitályos Eszter? Mit nyert Magyarország Trump visszatérésével? Mi változott a venezuelaiak szuverenitásának elismerését illetően? Sikerült-e a gazdasági repülőrajt? Ezeket kérdeztük a Kormányinfón.

Kovács Bendegúz, Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán Viktor arcképével ellátott kampánylappal küldik ki a gondosórákat

Hadházy tett közzé fotókat a lapról, amiben szerinte „pont olyan piszkos fideszes pártpropaganda van, mint az sejthető volt. Az adófizetők pénzéből finanszírozva”.

Mészáros Juli
POLITIKA