POLITIKA

Van egy hely, ahol a Tiszának már van némi hatalma. Megnéztük, mihez kezdett vele

Budapest közgyűlése az egyetlen magyarországi köztestület, amelyben a Tisza már jelen van. A párt nem sokkal a megalakulása után saját magát dobta bele a mélyvízbe, gyűjtött össze és küldött be kezdő politikusokat a fővárosba, ráadásul rögtön annyit, amennyivel már érdemben bele tudtak szólni a működésbe. Megnéztük az elmúlt másfél évük mérlegét.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Orbán ócsai fellépésén még sajátjait is alig hozta lázba, Pataky Attila volt a leglelkesebb

A miniszterelnök kicsit csavart a mondandóján, ezúttal a magyarok pénze került a legnagyobb veszélybe. Az elmúlt napok antihőseinek, az Adolf vezette feketekabátosoknak nem akadt dolguk, pedig ők megpróbáltak némi hangulatot vinni a hideg tavaszi estébe.

Keller-Alánt Ákos, Bankó Gábor
POLITIKA

Magyar Péter: Ha egy titkosszolgálat megkörnyékezte a Tisza Pártot, a szolgálatoknak azonnal jelezniük kéne, de ilyenre soha nem került sor

A pártelnök szerint „önmagában az bűncselekmény, hogy nem védenek minket, hogyha tényleg valami alapos gyanú van”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az ukrán nagykövet nem fél Budapesten, interjújában az erőszakos kampányról, az orosz trükkökre immunis, szexi magyarokról és Magyar Péter potenciájáról is beszélt

Sándor Fegyir sokat viccelődött a külvárosi cukrászdában a Budapestet Nyizsnij Novgorod szintjén elképzelő amerikai riporter nagy meglepetésére.

Szily László
POLITIKA

50:39-re vezet a Tisza a Závecznél a pártot választók körében

A Závecz szerint a kormánypártnak nagyjából kétmillió-négyszázezres, a legnagyobb ellenzéki pártnak hárommilliós a tábora.

Szily László
POLITIKA

Gundalf: A hatóság egyáltalán nem keresett

Magyar Péter videót közölt arról, hogy felhívta a titkosszolgálati botrányban érintett Hrabóczki Dánielt.

Herczeg Márk
POLITIKA

„Nincs igazmondási kötelezettség”

Gundalf bármit mondhatott az Alkotmányvédelmi Hivatal meghallgatásán anélkül, hogy büntetőjogi következménye legyen. Ugyanakkor a meghallgatásról nyilvánosságra kerülő videó nélkül is belátható: az állami szerv fölényben van a tárgyalóba ügyvéd nélkül behívott állampolgárral szemben.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Szijjártó Péter: Óriásbotrány

A külügyminiszter 3 perces videóban reagált arra, hogy nyilvánosságra hozták a telefonbeszélgetéseit Szergej Lavrovval.

Herczeg Márk
POLITIKA

Csak a Belügyminisztériumhoz tartozó munkáltatójának adta meg azt az e-mailcímét, de megjött rá Orbán levele

Minden fórumot megragadnak arra, hogy elküldjék Orbán Viktor levelét. A vakcinaregisztrációs cím már kevés, az ügyfélkapus és a hivatalos, illetve privát mail-cím sincs biztonságban.

Windisch Judit
POLITIKA

Tordai Bence is visszalép

De csak 72 óra múlva. Ha „csoda történik”, akkor folytatja a kampányt.

Mészáros Juli
POLITIKA

Újabb pofátlan tételek az MNB-felújításról: edénykészlet elhelyezése 42 ezerért, 21 milliós csillár és furcsa árazási technikák

Figyelmes és szakértő olvasók belemerültek a százmilliárdos székházfelújítás több mint ötszáz oldalas tételezőjébe, és arcpirító vagy éppen megmosolyogtató tételeket találtak. Ki mennyit fizetne azért, hogy egy kést vagy egy lábost elhelyezzenek a szekrényben? Az MNB a vételár 54 százalékát.

Haász János
POLITIKA

„Mindig a rendelkezésedre állok” – már hangfelvételen is hallható, Szijjártó hogyan ígért segítséget Lavrovnak

Egy nemzetközi oknyomozó cikkben kiszivárgott beszélgetések szerint a magyar külügyminiszter fontos uniós információkat osztott meg Moszkvával, és a Kreml érdekeit képviselve a szankciók enyhítésén dolgozott. Egyszer azt is kérte az oroszoktól, hogy segítsenek neki megérvelni Brüsszelben, miért magyar érdek levenni orosz oligarchákat az EU-s szankciós listáról.

Benics Márk
POLITIKA

Orbán Szolnokon: Adolf cirkált, az eső esett, a résztvevők pedig alig várták, hogy hazamehessenek

A miniszterelnök szolnoki országjárásán nem volt valódi konfliktus. A helyszínt a fekete ruhások és a valtonosok biztosították, de civil ruhás rendőrökkel is találkoztunk. Orbán beszédét Győrfi Mihály szolnoki polgármester és Havasi Bertalan is meghallgatta.

Németh Dániel, Molnár Kristóf
POLITIKA

Orbán szerint Szabó Bence balek, de megerősítette, hogy kamufeljelentéssel kötötték le a gyerekpornográfiával foglalkozó szakemberek idejét és szaktudását

Mindezt abból vezette le, hogy szerinte Gundalf bevallotta, hogy ukrán kém. Amit egyébként az informatikus tagad.

Haszán Zoltán
POLITIKA
Videó

Gundalf a 444-nek: Dezinformáltam az Alkotmányvédelmi Hivatalt

A nyilvánosság elé áll Hrabóczki Dániel, akit Gundalf néven ismert meg az ország nyilvánossága a titkosszolgálati botrányban. A 444-nek elmondta: az Alkotmányvédelmi Hivatalban tett meghallgatáson valótlanságokat állított. Úgy érezte, hogy a Tisza összeukránozása a cél, ezért „kezébe vette az irányítást”.

Bokros Dorka, plankog, Bábel Vilmos, Botos Tamás
POLITIKA