Ez az SZDSZ szimbolikus vége: a libsik legsajátabb műfajában, az Aláírásgyűjtésben verte le őket a szélsőbb, a Fidesz holdudvara, az álbaloldal és Havas Henrik koalíciója.
Bárki bármit gondoljon az ellenzéki üstökösről, abban megegyezhetünk, hogy már a gyermekköltőként toporzékoló Ferenc miatt megérte, hogy porondra lépett.
Úgy tűnik, a magyar politikai kommunikáció egy ideig tényleg csak péniszes utalgatásokból fog állni. De hogy fogunk ezután banánturmixot inni?
Amikor megtudtam, hogy valami hátborzongató betegség helyett csak sérvem van, először szinte csalódottságot éreztem. Aztán olyan szörnyű dolgok történtek, hogy most már arra ítélném az összes kormánytagot és vezető fideszest, hogy életük végéig csak magyar állami kórházban kezeltethessék magukat.
A volt miniszterelnök abban is hasonlít a jelenlegire, hogy Nyugat-Európáról állít totális valótlanságokat. Most simán leírta, hogy az európai fővárosok között Budapesten a legmagasabb a lakások bérleti díja.
Rá lehet legyinteni, hogy kit érdekel, hol játszanak le egy közepesen izgalmas válogatott focimeccset, de a következmények azokat is érintik, akik sosem jártak stadionban.
Úgy tűnik, eljött az ideje, hogy bevessék a csodafegyvert. Elindult a szuverenitásvédelminek csúfolt autokráciavédelmi hajcihő.
Minden ország megvédi az állampolgárait, ha mások cseszegetik őket. Szóban mindenképp. A miniszterelnök eddig sem tűnt a maga urának, ha Oroszország került szóba. Ezzel a lépéssel beismerte, hogy már annyi mozgásteret sem kap Moszkvától, hogy a szuverenitásnak legalább a látszatát fenntarthassa.
Make Europe Great Again! – ez lett Magyarország soros EU-elnöki jelmondata. Mind elhitték, pusztítóan vicces dolog lesz lenyomni Trump szlogenjét a tehetetlenül hápogó európaiak torkán. De félő, hogy az unió populistái sem Orbánnal nevetnek, hanem rajta.
Aránylag fiatalok, csinosak, européerek, patrióták, és annyit beszélnek a szeretetről, mint Jézus Krisztus. Rég nem volt ilyen polgári párt, ha van rá lakossági igény, sokra viheti, de kérdés, hogy van-e annyi polgár. Élmények az utolsó Tisza-gyűlésről.
Egy Facebook-posztban közölt felsorolás csak felszínes lehet. Annyi kiderül, hogy a biciklisávok ügyében mintha képes lett volna megfontolni mások szempontjait is.
A covid óta negatív rekordokat döntöget a születések száma. Hol vannak már a gyurcsányi aranyévek?
Tényleg érdemes volt publikálni: többet árul el az Orbán-feudalizmus mindennapjairól, a csőnadrágos NER-kiskakasok által csicskáztatott rendőrökről, az Új Uraik és szolgáik viszonyairól, magyarán az egész rendszerről, mint Varga Judit és Magyar Péter nagyjelenetéről.
A kormánylap tényleg arra célozgat, hogy nem ördögtől való, amit Magyar Péter csinál? Több pontján is szokatlan cikket közöltek. A lapot valójában irányító Rogán így még sosem került szóba, lehet, hogy belső hekkelés történt az állampártban.
Ki hitte volna, hogy a miniszterelnök egyszer majd nem bír a lila-fehér vérével. De miért asszisztál ehhez az állítólag fradista Kubatov Gábor?