természet

Egy német erdész azt mondja, a fák beszélgetnek, számolnak, barátkoznak, gondoskodnak az utódaikról és tanulnak is

Peter Wohlleben The Hidden Life of Trees című könyve évek óta bestseller. Azt mondják, aki elolvassa, annak soha nem lesz többé olyan egy erdei séta, mint addig. A növényvilág elefántjainak élete sokkal mozgalmasabb, mint hittük.

Sarkadi Zsolt
természet

Túlvagyunk már azon, hogy ezt finoman csak globális felmelegedésnek hívjuk

Felforrósodik a Föld, és nagyon úgy tűnik, elvesztettük a csatát a klímaváltozással szemben, egy tömeges kihalási esemény közepén vagyunk. Hiába érkeznek most a vállalások, a párizsi klímaegyezmény sem ér sokat, a természet ugyanis akcióba lépett, és bármit teszünk, végzetessé válhatnak a következmények.

Sarkadi Zsolt
természet

A magyar méhállomány fele elpusztulhatott a nagy tavaszi méhpusztulásban

600 ezer méhcsalád veszhetett oda a tavasszal, és egyelőre a méhészek sem tudják biztosan, hogy miért.

Rényi Pál Dániel
természet

Így festenek a holland tulipánföldek a levegőből

Fotók a minimalizmus és a geometriai formák rajongóinak.

Horváth Bence
természet

Lemaradt a holdfogyatkozásról? Most bepótolhatja!

Képek az elfogyó Holdról, felhők nélkül, a világ minden pontjáról.

Albert Ákos
természet

Lemaradt a holdfogyatkozásról? Most bepótolhatja!

Képek az elfogyó Holdról, felhők nélkül, a világ minden pontjáról.

Albert Ákos
természet

Bombával oltják az erdőtüzet Svédországban

A robbanás ugyanis elvonja az oxigént. 260 éve nem volt ilyen meleg július a térségben.

Urfi Péter
természet

Akkora a szemét Dominika partjainál, hogy a víz se látszik már

Műanyag-hullámokat filmeztek a természetvédők.

Rényi Pál Dániel
természet

Háromszáz krokodilt mészároltak le falusiak egy indonéz krokodilfarmon

Bosszúhadjárat indult, mert szombaton az egyik helybélit megette az egyik állat. Felkavaró képek!

Tbg
természet

Az elektromosság segítségével repkedhetnek óriási távolságokra egyes pókfajták

Ha ez igaz, sok mindent át kell gondolnia az emberiségnek a Pókembertől a Jetson famíliáig.

Tbg
természet

55 halottja van eddig a japán esőzéseknek

Uvadzsima városára két óra alatt hullt le a havi csapadékmennyiség.

Tbg
természet

Kipusztulhat a banánfaj, amely megmenthet minden más banánt a kipusztulástól

Már csak öt fa maradt belőle Madagaszkáron.

Albert Ákos
természet

Atlanti-óceánosodik a Jeges-tenger

És ez baj.

Sarkadi Zsolt
természet

Eltévedt egy túrázó a cseszneki erdőben, rendőrök segítettek neki visszatalálni az autójához

9-kor indult el a vár alól, délután ötig bolyongott.

Sarkadi Zsolt
természet

Sorra halnak a tengeri madárfiókák, mert már az ő gyomruk is tele van műanyaggal

Van, amelyik gyomrában 250 darab műanyagszemetet találtak a kutatók.

Albert Ákos
természet