palesztina

Rubio figyelmeztette Izraelt: az USA nem támogatja Ciszjordánia annektálását

Szélsőjobboldali politikusok szimbolikus lépésként előzetes jóváhagyást adtak egy törvényjavaslatnak, amely felhatalmazná Izraelt Ciszjordánia annektálására.

Inkei Bence
külföld

Trump vezetésével aláírták a gázai tűzszünetet

„Amit az elmúlt napokban együtt elértünk, az megváltoztatja a történelmet, és örökre emlékezetes lesz” – mondta az amerikai elnök az egyiptomi csúcson.

Kolozsi Ádám
külföld

Végre béke Gázában

Több mint két évvel azután, hogy a Hamász megtámadta Izraelt, elhallgattak a fegyverek, és minden életben maradt túsz hazatérhetett. A békéhez mindkét fél fáradására volt szükség, és arra, hogy Trump unortodox módszereit nagyon erős pozícióból tudja érvényesíteni.

Bede Márton
külföld

A londoni bíróság ejtette a terrorvádat a Kneecap tagja ellen

A bíró szerint szabálytalan volt a vádemelés Liam Óg Ó hAnnaidh ellen.

Czinkóczi Sándor
ZENE

Netanjahu az ENSZ-ben fenyegette a Hamászt, és elítélte azokat az országokat, melyek elismerték Palesztinát

Több delegáció is kivonult a teremből Benjamin Netanjahu ENSZ-közgyűlésen tett felszólalása előtt. Akik maradtak, azok nagyon megtapsolták az izraeli miniszterelnököt.

Keller-Alánt Ákos
külföld

Trump nem fogja engedni, hogy Izrael annektálja Ciszjordániát

Az izraeli szélsőjobb egyenesen követeli, hogy az IDF vonuljon be a területre, ezzel megakadályozva a palesztin állam létrejöttét.

Kaufmann Balázs
külföld

Kitiltották Szlovéniából Benjámin Netanjahut

A szlovén kormány arra hivatkozott, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság vádat emelt és elfogatóparancsot adott ki az izraeli miniszterelnök ellen háborús és emberiesség elleni bűncselekményekért.

Czinkóczi Sándor
külföld

Leginkább csak üres gesztus a palesztin állam elismerése

Néhány nap alatt több nyugati ország is csatlakozott a világ nyolcvan százalékához, és kiállt a palesztin önrendelkezés mellett. A valóság azonban az, hogy erre ma semmi esély, és az erről beszélő politikusok is alapvetően csak alibiznek.

Bede Márton
külföld

A francia elnököt is megállította a New York-i rendőrség, hogy Donald Trump konvoja elhajthasson

Saját bőrén tapasztalta meg Emmanuel Macron, milyen az, amikor egy politikusi útlezárás miatt nem tud arra menni, amerre akar.

Takács Lili
külföld

Franciaország is elismerte a palesztin államot

Belgium, Luxemburg, Málta, Andorra és San Marino szintén el fogják ismerni a palesztin államot, vasárnap az pedig Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália és Portugália is elismerte.

Takács Lili
külföld

Az Egyesült Királyság, Kanada és Ausztrália is elismeri Palesztinát államként

A brit miniszterelnök azt mondta, ezzel nem a Hamászt jutalmazzák.

Windisch Judit
külföld

Palesztinpárti tüntetők szakították félbe a spanyol Vuelta kerékpárverseny utolsó szakaszát

A tüntetések nemcsak az utolsó szakaszt érintették, hanem már korábban a verseny több részét is le kellett rövidíteni a különböző útblokádok és a tiltakozók miatt.

Jelinek Anna
külföld

Belgium szankciókat vezet be izraeli telepesek ellen, és feltételekkel elismeri a palesztin államot

Első körben csatlakoznak a Franciaország által kezdeményezett New York-i nyilatkozathoz, aztán jöhet a jogi elismerés.

Bábel Vilmos
külföld

Friedrich Merz: Németország nem ismeri el Palesztina függetlenségét

„Jelenleg úgy véljük, hogy az állami elismerés feltételei egyáltalán nem teljesülnek” – mondta a német kancellár.

Herczeg Márk
külföld

Izraeli támadás egy gázai kórház ellen – 15 áldozat, köztük négy újságíró

Helyi hírek szerint két támadás történt, a második akkor amikor az első után a mentők a helyszínre érkeztek.

Keller-Alánt Ákos
külföld