Vámpír autó, ami kiszívja a véred – Borsos Lőrinc múzeumba tenné Balásy éjfekete Lamborghinijét
„Ön már felajánlotta, ami papíron az öné volt. Most arra kérem, ajánlja fel azt is, ami jelképként már régen kikerült a birtokából. A cégeket át lehet adni az államnak. A Diablo viszont másféle bestia. Azt nekem kell adni, hogy én lemondhassak róla. Ez a lemondás lesz maga a mű."
- Borsos Lőrinc: A második felajánlás. Nyílt kérelem a fekete Lamborghini Diablo kulturális kivonására
A rendszerváltás talán egyik legfurcsább médiapillanata volt, amikor a NER kommunikációs gépezetét kiszolgáló Balásy Gyula könnyek között ajánlotta fel cégbirodalmát az államnak. Miközben a cégek által gyártott kampányok éveken át meghatározták a magyarok vizuális környezetét, Balásy maga szinte mindvégig láthatatlan maradt. A legtöbben 2023-ban, egy 444-es videóból ismerhették meg, amikor a vállalkozó egy „éjfekete Lamborghini Diablóval" gördült be egy balatonalmádi autóversenyre. Most erre az autóra jelentkezett be a Borsos Lőrinc művészpáros: nyílt levélben arra kérik Balásyt, hogy a cégei után a Diablóját is ajánlja fel. Maguknak kérik az autót, de visszaadnák a köznek.
A kollektíva két tagjával, Borsos Jánossal és Lőrinc Lillával budatétényi műtermükben beszélgettünk arról, miért pont a Diablo került legutóbbi projektjük középpontjába, hogyan képzelik az átadást, mit árul el ez az autó a NER-ről, és milyennek látják a rendszerváltás utáni időszakot a képzőművészetben.
444: Május 4-én nyílt meg Prágában a legújabb kiállításotok, ahol egy Lamborghinit idéztek meg egy okkult jelképekkel teli térben. Ugyanezen a napon, néhány órával később Budapesten Balásy Gyula, egy Lamborghini Diablo tulajdonosa besétált a Kontroll stúdiójába, és felajánlotta mindenét az államnak. Véletlen egybeesés?
Lőrinc Lilla: A Lamborghini Janó [Borsos János – szerk.] gyerekkori vágya, afféle klasszikus „boys' dream”. Amikor tavaly tavasszal meghívást kaptunk a residencyre, eldöntöttük, hogy ezzel a témával foglalkozunk. Akkor még elég tág keretben gondolkodtunk: beleszőttük az akceleráció és a hiperstíció gondolatát, és találtunk egy kapcsolódó szálat a cseh filmművészetben is: Feratot, a vámpírautót, amely vezetés közben a sofőr vérét szívja, így a kettő eggyé válik.
Borsos János: A projekt eleinte még nem Balásy Diablójáról szólt, hanem egyfajta eszményi Diablóról, vagy inkább egy eszményi Lamborghiniről. Gyerekkorom óta van egy Lamborghini-fixációm, amit csak erősít, ha ezzel kapcsolatos tartalmakba botlom. Minden a Jamiroquai Cosmic Girl című klipjére vezethető vissza, akkor szerettem bele. Azóta is kísért ez a dolog.
Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?Jelentkezz be!