„Legyünk mérgesek, legyünk dühösek, holnap is folytassuk a harcot”
Az Egységes Diákfront (EDF) és a tanárszervezetek kedden reggeltől estig kint vannak a Kossuth téren. Az esős délelőtt során néhány százan gyűltek össze a Parlament előtt, miközben a kormánytöbbség bent elfogadta státusztörvényt.
A téren aláírást gyűjtő, a támogatókkal és a sajtóval beszélgető szervezők nem dédelgettek hiú reményeket arról, hogy valamiféle csoda folytán mégsem fogják megszavazni a törvényt. A közoktatásért felelősséget érző tanárok legalább két éve ismerkedhetnek közelről azzal, hogy a Fidesz hogyan áll hozzá a tőle független társadalmi kezdeményezésekhez, az EDF tagjai pedig életük nagyobb részében már Fidesz-kormányzás alatt nőttek fel. Ők inkább mindezek után a hogyan továbbról beszéltek.
A parlament előtt olvadó szabadság
Az esemény valamivel 10 óra után kezdődött, ekkorra a nyári esőben a résztvevők összegyűltek a tér közepén, ahol a szervezők krétával felírták a szabadság szót. Gajzágó József, az EDF tagja köszöntötte az embereket, egy tanár megafonnal rövid beszédet mondott, Lengyel Tamás színész Radnóti Miklós Száll a tavasz című versét olvasta fel. A Pedagógus Egység tagjai performanszként a földön lévő felirat betűit szimbolikusan kitöltötték jéggel, ami egyből olvadni kezdett.
Korábban egy turistacsoport érkezett közvetlenül az összegyűltek mellé, megnézni az Országházat, az idegenvezető mondta nekik, hogy tüntetés van éppen. A szervezők viszont a keddi eseményre következetesen nem tüntetésként hivatkoznak, hanem aktivistatoborzóként, ennek megfelelően a tér közepén felállított standjaiknál azok feliratkozását várják, akik csatlakoznának az aláírásgyűjtéshez a népszavazási javaslatukhoz.
A jég kipakolása után Gajzágó, Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke és Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke sajtóreggelin az ügyükkel eddig történtekről, annak jelenéről és státusztörvény utáni jövőjéről beszéltek a téren felállított kis sátorban. Minden jogi lehetőséget ki fognak meríteni, ami elérhető, és a következő legerősebb eszköz az EDF és a PSZ népszavazási kezdeményezései, mondták. (Az EDF hét kérdése közül egyet sem hitelesített a Nemzeti Választási Iroda, felülvizsgálatért a Kúriához fordulnak, a PSZ hét kérdéséből kettő átjutott.)
Gajzágó azt mondta, hogy az EDF a népszavazási kampányt arra fogja használni, hogy az egész országban minél több emberhez eljussanak. Azért fognak küzdeni, hogy minél több embernek megmutassák, hogy „ezzel nincs vége az oktatási mozgalomnak, nincs elveszve a remény, hogy egyszer minőségi oktatási rendszer legyen itthon” - fogalmazott.
Egyszer csak a tér közepén ekkor már gyorsan olvadó jég előtt bekapcsoltak egy hangszórót, amin a státusztörvényről szóló szavazás közeledtével elkezdték közvetíteni a benti eseményeket. Ekkor ismét a felirat köré gyűltek az emberek.
Hát akkor itt fogunk élni
Mikor a határozathozatal-dömping elérkezett a státusztörvény előtti néhány javaslathoz, egy-két fiatal elkezdte skandálni a „mocskos Fidesz!”-t és a „ne szavazd meg!”-et, de nem voltak sokan. A szavazás előtt közvetlenül a tüntetések ismert alakjai, köztük Törley Katalin, Simkó Edit és Tóth Bence csalódottan, fáradtan, kínjukban mosolyogva beszélgettek támogatóikkal, többek közt akkor is arról, hogy mit lehet kezdeni a továbbiakban.
Ezekben a sorsszerű percekben Törley a tervezet elfogadásának elkerülhetetlenségén gúnyolódva odaszólt Tóthnak, akinek valami pékáru volt a kezében: ,,Bence, te tudsz enni? Ilyen izgalmak kozepette?!”
Amikor konkrétan a státusztörvény megszavazása került terítékre, sokan, köztük ők is a távolba meredtek, vagy a földet nézték maguk előtt. „Megöltétek a jövőnket!” – kiáltotta megafonnal a kezében egy fiatal.
Dél körül Gajzágó köszönetet mondott azoknak, akik ott voltak. „Sajnos a parlament megszavazta a státusztörvényt, de nem szabad szomorúnak lenni. Legyünk mérgesek, legyünk dühösek, holnap folytassuk a harcot, legyünk mi a változás” – mondta. Ezután megkérte az embereket, hogy csatlakozzanak az EDF népszavazási kezdeményezéséhez, és győzzenek meg minél több embert az oktatás ügyének fontosságáról.
Kedden este kilencig folytatódik az esemény, mint a szervezők mondták, más körülmények között, de megy tovább a tanár- és diákszervezetek küzdelme, folytatódik az élet a Fidesz tizenharmadik évében.
(A 444 távozótanár-számlálót indított, amivel azokat a tanárokat tesszük láthatóvá, akiket elveszít az oktatási rendszer.)