• Az elmúlt hetekben a státusztörvény, az oktatás állapota és a rendőri erőszak elleni tüntetéseken a diákok mellett több pedagógus is feltűnt az első sorokban.
• Egyikük a diáktüntetők lefújása után azt gondolta: oda fog állni a rendőrök és a gyerekek közé.
• Másikuk azt mondja, a mostani tüntetések csak kezdetnek jók.
• Simkó Edit és Pfeiffer Norbert mesélnek arról, hogyan jutottak el a tanteremtől a rendőrsorfalig.

Simkó Edit: Magányos tiltakozástól a rendőrsorfal előtti első sorig

A Lendvay utcában május 19-én este a Fidesz-székházat védő rendőrök előtt az első sorban tűnt fel Simkó Edit volt magyartanár. „Látszott, hogy a rendőrök sem örültek, hogy egy öregasszonyt kell taszigálni. Megkérdezték, jól vagyok-e, mondtam nekik, hogy lelkileg jobban, mint maguk” - idézi fel az estét. Amikor ezen a héten beszéltünk vele, azt mondta, a torka még most is kapar időnként a május 3-ai tüntetésen benyelt könnygáztól. Simkó Edit minden tüntetésen ott van.

Tavaly februárban még azzal került be a hírekbe, hogy ő volt az a pedagógus, aki saját iskolájában egyedüliként vállalta a polgári engedetlenséget. Videónkban akkor úgy fogalmazott:

„Az emberek sok pénzt adnak a kormánynak olyan feladatok ellátására, mint az oktatás és az egészségügy. Azt kell észrevenni, hogy a kormány ezeket a feladatokat nem látja el.” Arról beszélt, hogy a szülőknek nem az iskolákon, hanem a kormányon kellene számon kérni, hogy miért ilyen körülmények között tanítják a gyerekeket. Akkor azt mondta, felszabadító volt felvállalni a tiltakozást, ami egyébként szerinte minimális kötelessége egy magyar állampolgárnak.

Persze nem 2022-ben kezdett tiltakozni az oktatás állapota miatt. Azt mondja, már a Gyurcsány-kormány idejében is részt vett oktatási tüntetéseken, aztán a Tanítanék mozgalom indulásával, 2016-tól vált ez rendszeressé.

„Rengeteg értelmes szakember próbálta elmagyarázni a kormányzatnak, hogy amit csinálnak, az nem jó, de nem hitték el. A szakértelmet a káderpolitika váltotta fel” - mondja.

Simkó Edit olyan iskolában dolgozott, ahol sajátos nevelési igényű gyerekeket tanítanak. Megtiltották számukra a sztrájkolást, más iskolákban pedig láthatatlanná tették a törvények. Ezt olyan alapjogfosztásnak tartotta, ami után nem maradt más, mint a polgári engedetlenség. „Mentem be a munkahelyemre, gondolkoztam, hogy meddig lehet ezt csinálni? Elmondtam a főnökömnek, hogy holnaptól polgári engedetlenségbe kezdek” - emlékszik vissza. Innentől kezdve minden lépésre megtorlás volt a válasz, mondja. A választások után a belügyminisztérium alá rendelték az oktatást, aztán jöttek a fenyegetések.

„Pintér parancsuralmi rendszert kezdett megvalósítani, de az oktatás nem így működik. Az oktatás nem uniformisba öltöztetett emberek hadrendbe állítása, hanem különleges, egyéni, szabad lelkek nevelése és felemelése, akiket hagyni kell megtalálni a saját útjukat.”

Arra számított, hogy az idei tanév komoly sztrájkokkal fog indulni, de nem voltak ehhez elég határozott irányítók. A diákok által szervezett szeptember eleji, szerinte lenyűgözően profi tüntetés viszont lendületet adott a tiltakozó tanároknak is. És Simkó Edit szerint a szülők közül is sokan ekkor értették meg, milyen komoly a baj - de ezzel együtt sem álltak elegen az ügy mellé.

Ősszel a polgári engedetlenséget kezdő tanárok, így ő is, figyelmeztető leveleket kezdtek kapni. Ő maga épp a Hunyadi téri kamaszfesztiválon volt a gyerekekkel, amikor megjelent a tankerület szakmai vezetője, az ő helyettese és az iskolája vezetője, hogy átadják ezt a levelet. A levél fenyegető volt, a helyzetet közben mégis komikusnak érezte.

Amikor elkezdődött a tanárok kirúgása, Simkó Edit csodálkozott, hogy ez nem váltott ki sokkal nagyobb tiltakozást. „Olyanokat rúgtak ki, akiknek a hiányát pótolni sem tudják. A kormány megmagyarázza, hogy a diákokért teszik ezt, de valójában éppen őket károsítják.”

Őt magát nem rúgták ki - számára viszont az utolsó csepp a pohárban a pedagógusokat minősítő pontrendszer terve volt. Amit ráadásul azután dobtak be, hogy az oktatásért felelős belügyminiszter, Pintér Sándor maga vallotta be, hogy nem ért az oktatáshoz.

„Egy tudatlan ember teljes dilettantizmusa és gonoszsága tükröződik legújabb ötletéből. Milyen ostoba pontok. Milyen aljas pontok. A besúgást, a nemtelen versengést fogja generálni egy rakás éhbérért dolgoztatott rabszolga között, akik majd összevesznek a koncon” - írta a felmondásakor közölt Facebook-posztban idén januárban. „Ha ezt a rendszert tovább szolgálom, magamat árulom el, és mindazokat, akikkel kapcsolatba kerülök. Egy újabb áttét lennék egy rákbeteg szervezetben” - írta januárban.

Ezt ma sem gondolja máshogy. „Akkor jutottam el oda, hogy ha ebben benne maradok, már nem az vagyok, aki tanár akart lenni, aki szabad embereket akart nevelni. Tanárként az a dolgom, hogy megtanítsam a diákokat repülni, de hogy merre mennek, az már az ő dolgok. Levágott szárnyakkal viszont nem lehet megmutatni, hogyan kell repülni. Ha én nem teszek meg mindent a szabadságomért, akkor miért mondjam másnak, hogy te viszont tedd meg? Egy tanárnak példát kell mutatni.” - mondta.

Azóta is kint van minden tüntetésen. Mivel van egy szivárványos kabátja, a kormánymédia azzal támadja, hogy az LMBTQ-lobbi embere. Amióta ezt megírták róla, direkt még többször vette fel ezt a ruhadarabot. Nem híve az agressziónak, szerinte békés tiltakozásokat kell szervezni. A rendőrség fellépése viszont szerinte nem ebbe az irányba mutat.

Az április 24-ei tüntetésen először kifújt könnygáz a Karmelitánál szerinte pánikreakció volt, egy rosszul felkészült rendőr nem bírta a feszültséget. A következő esetben viszont szerinte már sokkal inkább érezhető volt a rendőrök durva, provokatív viselkedése a tüntető diákokkal szemben.

A május harmadikai tüntetés hosszú sétával indult a városban, amikor a diákok bejelentették a hétigenes népszavazási kérdéseket. „Ezek a diákok szenzációsak. Egy jogtalan államban is próbálnak jogi keretek között mozdulni, minél demokratikusabb módon működni, mindezt érettségizés közben. Le a kalappal előttük” - mondja. Miután a tüntetők felmentek a Karmalitához, rendőrsorfal várta a tüntetőket. Simkó Edit a rendőrökön ekkor már azt érezte, hogy kifejezetten provokatívan állnak a dühös kamaszok elé. Ebből lett a konfliktus - voltak, akik átugrottak az építési palánkon és szétszedték azt, mire könnygázzal fújták le őket. (A TASZ értékelése szerint nem volt akkor elegendő indok ahhoz, hogy ilyen erőszakosan lépjen fel a rendőrség.)

Miközben a kijövő diákokat próbálta ellátni, ő maga is kapott a könnygázból.

„Ezután megfogadtam, hogy ezentúl ott leszek a gyerekek és a rendőrsorfal között. Még egyszer ne fújják le a gyerekeket előbb, mint engem, kötelességem őket megvédeni.”

A május 19-ei tüntetés, ami a státusztörvényen és az oktatás helyzetén kívül már a rendőri erőszak ellen is zajlott, a Lendvay utcai Fidesz-székháznál végződött. Ezen a tüntetésen könnygáz nem volt, viszont itt is egymásnak feszültek a tüntetők és a rendőrök, végül szétválasztották a tömeget.

Amikor látta, hogyan feszülnek egymásnak rendőrök és diákok, az első sorba ment.

„Rossz érzés, voltak pillanatok, amikor összepréselődtem és nem bírtam levegőt venni” - mondta. Ekkor érezte azt, hogy a rendőrök sem örülnek neki, hogy vele szemben kell fellépniük. A tanárnő elmesélte, hogy a második sorban állt egy fiatal rendőrnő. Megszólította, és megkérdezte tőle: ha gyereke lesz, ki fog rá vigyázni az iskolában? Amikor látszott, hogy ez hat rá lelkileg, akkor azonnal hátrébb vonták, és beállították a helyére mást. Erről az estéről a TASZ azt írta: a rendőrség továbbra is ellenségként tekint a tiltakozó diákokra, még ha vissza is vettek az erőszakból. Maga a rendőrség mindkét esetben indokoltnak tartotta a fellépést.

A következő tüntetéseken ugyanúgy ott lesz. Önmagában már a státusztörvény és a rendőri erőszak is ezt mutatja szerinte, hogy az oktatásért küzdők valamiféle választ kényszerítettek ki a kormányból. A kormány számára komoly presztízsveszteség lenne, ha nem vezetnék be a státusztörvényt, mondja. Ugyanakkor a státusztörvény esetleges módosítása csak egy minimális cél, hiszen ha ezt a törvényt jelenlegi formájában esetleg nem vezetik be, azzal még semmivel sem kerülnek közelebb azoknak a problémáknak a megoldásához, amik miatt másfél éve elkezdték a polgári engedetlenséget.

Hogy mit jelent számára a jelenlegi helyzet megélhetési szempontból?

„55 éves vagyok, éltem már jól, éltem rosszul, több diplomám van, éhen halni most sem fogok. Rosszabb a helyzetem egzisztenciálisan, mint a felmondás előtt, de ezt most vállalni kellett.” Azt viszont tudja, hogy a vidéki tanároknak sokszor nehezebb a helyzetük, mert olyan is előfordul, hogy valakit még a házastársa kirúgásával is megfenyegetnek egy másik munkahelyről.

A szülőket arra biztatja, hogy kérdezzék meg a gyereküket, melyik nap hány órájuk maradt el vagy tartotta helyettesítő tanár, és aztán kérjék ezt számon - de ne a pedagógusokon vagy az iskolán hanem az iskola fenntartóján, akár ügyfélkapun keresztül, mert arra köteles a hivatal válaszolni.

„Egyre többen fogják fel, hogy ez nem a tanárok ügye, ez nem a béremelésről szól, hanem a saját gyerekeik álmairól meg az ország jövőjéről. Ha nem sikerült változást elérni, akkor itt maradunk egy elöregedett, elbutult társadalomban elszegényedve.”

Pfeiffer Norbert: Biológiatanár a könnygázfelhőben

Az első áprilisi könnygázfújásról készült képünk előterében, a kordonba kapaszkodva áll egy zöld kabátos férfi. Ő Pfeiffer Norbert, aki tavaly novemberig német nyelven tanította a biológiát a Karinthy Frigyes Gimnáziumban. A Karmelitánál diákokkal együtt próbált elhúzni egy kordont. Bár mellette fújták ki a könnygázt, azt mondja, ő közvetlenül nem lélegezte be.

„Tantárgya iránti lelkesedése sokakat terel az orvosi vagy más biológiával kapcsolatos pálya felé. Tantárgyának pótolhatatlan szakértője, az első perctől kezdve, mióta itt tanít, bármikor, akár egy váratlan helyettesítés esetén is tökéletesen és nagy fokú professzionalizmussal tudja megtartani óráit. Nemcsak a tanteremben, hanem a természetben is szívesen és hozzáértéssel mutatja be diákjainak és kollégáinak, mely állat vagy növény lapul a talpuk alatt. A diákokkal mindig korrekt és kiszámítható, amiért ők hálásan szeretik őt. Korrektség jellemzi kollégái felé is, így bármikor bármit meg lehet vele beszélni, ráadásul vérbeli biológiatanárként sokszor osztja meg a tantestülettel saját terményeit.”

Ezt az iskola írta róla, miután ő is azok között volt, akit a polgári engedetlenségben való részvétele miatt kirúgtak.

Pfeiffer Norbert több mint húsz éve tanít, dolgozott általános iskolában és gimnáziumokban is. „Mondhatja azt bárki, hogy az oktatási rendszer még így is tűrhetően működik, de szerintem nem így kell nézni, hanem úgy, hogy összességében hosszú ideje rossz irányba haladunk” - mondja. Amikor elkezdte a polgári engedetlenséget, nem azzal számolt, hogy ki fogják rúgni emiatt, de valahol a lelke mélyén tudta, hogy akár ez is megtörténhet.

„A tüntetés, az élőlánc, a polgári engedetlenség már segélykiáltás. Együgyű, aki azt gondolja, hogy nem akartam dolgozni. Akkor miért dolgoztam volna több mint húsz éven keresztül tanárként? A cél nem a tanári pálya elhagyása volt, hanem hogy az oktatási rendszer úgy változzon, hogy nekünk és a diákoknak is élhetőbb legyen, ebből pedig a társadalom profitáljon” - mondja.

Kirúgása után az első időszakban próbált visszakerülni az oktatási rendszerbe: pályázatot adott be a tankerülethez, de választ sem kapott. Dolgozni akart, és úgy érzi, ő gesztust tett, de cserébe semmit sem kapott vissza, pedig az oktatási rendszer számára is fontosnak kellett volna lennie, hogy már bizonyított tanárokkal töltsék fel az iskolákat.

Amikor Pintér Sándor decemberben eligazítást tartott a tanároknak, Pfeiffer Norbert és kollégái odakiabáltak neki: Bennünket rúgtál ki!

link Forrás

„A tankerület-vezetőnk nem saját indíttatásból távolított el minket, hanem a felette lévő emberek utasítása volt. Ezek az emberek pedig nem mertek a szemünkbe nézni” - mondja erről az esetről.

Pfeiffer Norbert is azok között van, akik pert indítottak a Külső-Pesti Tankerületi Központtal szemben. Most viszont már nem akarja, hogy visszavegyék az iskolába. Ennek egyik oka a státusztörvény. A másik pedig, hogy úgy érzi, ebben a rendszerben már nem tudna lelkiismeretesen dolgozni, ezt pedig a diákok is megsínylenék.

A per tétje számára az, hogy bíróság mondja ki: nem követtek el olyasmit, amiért ki kellett volna rúgni őket, és nekik volt igazuk. „És van anyagi tétje is, hiszen elvesztettem a nem túl magas, de stabil keresetemet” - mondja.

A hangjában érezhető a csalódottság. Úgy érzi, óriási pofont kapott, de nem az oktatástól, nem a gyerekektől, hanem az országtól. Hogy miért az országtól?

„Ha csak arról beszélnék, hogy a kormánytól kaptam a pofont, akkor felmenteném azokat az embereket, akik némák voltak az elmúlt időszakban. Azok is bűnösök, akik csak némán tűrtek, és nem álltak az oktatás ügye mellé. Aki még csak nem is sztrájkolt, azt őszintén szólva én elítélem, mert az egy teljesen legális tiltakozási forma. Aki még csak nem is sztrájkol, az egyetért a kirúgásokkal, egyetért azzal, hogy ilyen körülmények legyenek, hogy ilyen megalázó legyen a fizetés. Ha valaki nem ért egyet, azt ki kell nyilvánítani.”

Kérdésünkre, hogy miért lett volna fontos a sztrájk, miközben azt tartalmilag kiüresítette a kormány, azt mondja: „Ha sokan csinálják, annak lett volna jelzésértéke. Mi szintet léptünk a polgári engedetlenséggel, mert a sztrájk szerintünk kevés, de aki a sztrájkot sem vállalta, az legitimálja a jelenlegi oktatásirányítást.”

Azokra is neheztel, akik szülőként vagy egyszerű állampolgárként nem hangoztatják a véleményüket, vagy nem tájékozódnak eléggé.

„Elárulva érzem a gyerekeket. A saját életemet meg fogom oldani, de az nem szolgálja a magyar társadalom érdekeit, hogy mindenki otthon nézi az interneten, hogy néha vannak tüntetések. Fotelből nem lehet változásokat elérni.”

A mostani tüntetések szerinte kezdetnek jók, és annak is nagyon örül, hogy maguk a diákok mondják azt, hogy változtatni kell. „Nem a tanároké a főszerep, hanem a jövő generációjának tagjai intenek be” - mondja.

„Sokan lehajtják a fejüket és mennek tovább, mert úgy érzik, nincs lehetőségük. Sokan pedig a homokba dugják a fejüket - ezek a túlélési stratégiák alakultak ki a pedagógustársak részéről. Azt is sokat hallom ismerősöktől, hogy csak panaszkodnak az oktatási rendszerrel kapcsolatban, vagy a tanárokra panaszkodnak. Lehet, hogy a most dolgozó tanárok nem tökéletesek, de a lehetőségekhez képest a legjobbak, és lehet, hogy holnaptól még ilyenek sem lesznek.”