bevándorlás

Oroszország 12-szeresére növeli az állampolgárság megszerzésének díját, hogy megfelelő „minőségű” bevándorlók érkezzenek az országba

A tartózkodási engedélyek árát is növelik.

Molnár Kristóf
külföld

Brutális támadás, sokk és készülő zavargások Belfastban, ahol egy bevándorló megpróbált lefejezni egy embert az utcán

A járókelők akadályoztak meg egy szudáni bevándorlót a vérengzés befejezésében, a rendőrség súlyos utcai jelenetektől tart.

Kolozsi Ádám
külföld

Sokan támogatják, hogy az EU zárja ki a hadköteles korú ukrán férfiakat a menekültjogi rendszerből a svéd belügyér szerint

„Az ukránok is azt szeretnék, ha így tennénk” – mondta Magnus Brunner, az Európai Bizottság migrációért felelős biztosa.

Bódog Bálint
külföld

Kubába utazott a CIA igazgatója, hogy „alapvető változásokat” követeljen

Amerikai tisztviselők hangsúlyozták, hogy bár készek a tárgyalásra, nem zárják ki a katonai erő alkalmazását sem.

Mészáros Juli
külföld

Maszkos bevándorlókat használhatott a görög rendőrség arra, hogy erőszakkal kitoloncoljon más bevándorlókat

A BBC nyomozása szerint „zsoldosokat” vethettek be a nemzetközi jog szerint illegális visszatoloncolásokhoz, tanúk és dokumentumok brutális visszaélésekről számoltak be.

Benics Márk
külföld

Újabb fél évvel meghosszabbították a bevándorlási válsághelyzetet

A válsághelyzetet több mint tíz évvel ezelőtt, a 2015-ös menekülthullámnál rendelték el.

Mészáros Juli
belföld

Kevesebben is elleszünk – Magyarország és a világ fogyóban

Az emberiség történelme során először nem születik elég gyerek az évezredes társadalmi modell fenntartásához. Ez mindent felboríthat, a nyugdíjrendszerektől a gazdasági fejlődésig. Nincs az a pénz és erő, ami több gyerek vállalására bírná a családokat. Így nincs más választásunk, mint alkalmazkodni – de Kelet-Európában különösen nehéz a helyzet.

Bede Márton
demográfia

Nem kapnak fizetést az amerikai repülőterek biztonsági dolgozói a részleges kormányzati leállás miatt

A részleges leállás oka, hogy a Kongresszus nem tudott megegyezni a belbiztonsági minisztérium szövetségi finanszírozásáról.

Benics Márk
külföld

Svájcban a szélsőjobb népszavazással akarja elérni, hogy maximum tízmillió legyen az ország lakossága

A bevándorlók számának növekedését korlátoznák így.

Takács Lili
külföld

Óriásit nyert a szocialista elnökjelölt a portugál választáson

A mérsékelt szocialista António José Seguro a szavazatok kétharmadát szerezte meg.

Takács Lili
külföld

700 szövetségi rendfenntartót vonnak ki azonnali hatállyal Minnesotából

A kitoloncolások ugyanakkor tovább folytatódnak, és a kivonást is felfüggeszthetik, ha a helyi hatóságok és közösségek nem működnek együtt a bevándorlási szervekkel.

Német Szilvi
külföld

A bíróság elrendelte a minnesotai bevándorlási razzia után őrizetbe vett 5 éves fiú és apja szabadon bocsátását

Liam Conejo Ramos volt az egyik négy tanuló közül, akiket a hónap elején Minneapolis egyik külvárosában tartóztattak le a bevándorlási hivatal dolgozói.

Inkei Bence
külföld

Trump lecseréli a népszerűtlen, sőt sokak által egyenesen gyűlölt Greg Bovinót Minneapolisban

Az agresszív, emberkedő határrendészeti parancsnok helyére az immár az enyhülést célzó elnök a simulékonyabb modorú főemberét küldi Minnesotába.

Szily László
külföld

Trump telefonon tárgyalt Tim Walz kormányzóval a minnesotai helyzetről

Az amerikai elnök fontolóra veheti az ICE-ügynökök számának csökkentését az államban, ahol a hatóságok két amerikai állampolgárt is megöltek.

Herczeg Márk
külföld

Őrizetbe vett egy ötéves kisfiút az ICE Minnesotában

Liam Ramost az apjával együtt vitték el. A család ügyvédje szerint hivatalos határátkelőn léptek be az Egyesült Államokba.

Czinkóczi Sándor
külföld