A térfoglalós országjárásra induló Orbán azt mondta, hogy őt eddig is lehetett kérdezni. Megnéztük, ki kapott erre lehetőséget. Számos olyat találtunk, aki elfelejtette elárulni, hogy valójában fldeszes politikus.
Megfogunk egy sokmilliárdos ukrán szállítmányt, és ön meg Putyinról érdeklődik? – vágott vissza Kósa Lajos a Debrecenben megtartott utolsó DPK-gyűlésen, ahol Lázár János a résztvevők nagy örömére Z1G-re költötte át az O1G-t.
A választókerület központjában az akkumulátorgyárak előnyeivel kellene kampányolniuk a kormánypárti jelölteknek, a környező településeket viszont nem győzik megnyugtatni, hogy ott nem lesz ilyen beruházás. Közben az is kérdés, mit kezdene a veszélyes anyagokkal dolgozó ázsiai üzemekkel a Tisza Párt. Nagyriportunk Debrecenből.
A jogszabály szerint csak a mikro- és kisvállalkozók számíthatnak az állami segítségre a Bászna Gabona-csőd miatt, a milliárdos károkat elszenvedett középvállalkozások nem. Papp Zsolt szerint de.
Felszámolásnak egyelőre sehol semmi nyoma, hiába beszél erről a kormány. Ez pedig egész érdekes helyzetet is teremthet.
A kedd éjszaka megjelent kormányrendelet szerint „kiemelt gazdaságpolitikai érdek fűződik” a Bászna Gabona Zrt. felszámolási eljárásával kapcsolatos döntéshez.
Barcsa Lajos szerint az általa küldött levélben csak az állt, hogy a szülők hozzájárulhatnak a gyerekekről készült fotók felhasználásához. Őt indítja a Fidesz Hajdú-Bihar megye 1-es számú választókerületében.
Tavaly augusztus óta 281 névkérelem érkezett az Utónév-engedélyezési Bizottsághoz, egyet hagytak jóvá. És töröltek 145-öt.
A cég milliárdokkal tartozik bankoknak és gazdáknak egyaránt, jelenleg sikkasztás miatt nyomoznak a hatóságok.
A megkárosított gazdák szerint ha nem lenne benne a történetben Kósa Lajos testvére, az állam nem reagált volna gyorsan a Bászna-botrányra. Attól félnek, hogy a kormány el fogja húzni a kártalanítást.
Az nem derül ki a nyilvánosan elérhető dokumentumokból, hogy a Bászna Takarmány Kft. elleni végrehajtás összefüggésben van-e a Bászna Gabona Zrt. botrányával.
Hogyan kell hóhányni? Milyen tragédiák férnek rá egy festményre? Kik állnak nyerésre Iránban? Fellép Pataky Attila a háború ellen? Miért zavarja a szlovákokat a felvidékizés? A 444 hétvégi hírleveléből kiderül!
A felszámolásra azért lenne szükség, hogy kártalanítani lehessen a mátészalkai székhelyű Bászna Gabona Zrt. károsultjait, akiknek a Kósa Lajos egyik rokonának tulajdonában álló, sikkasztás gyanúja miatt már nyomozás alatt lévő agrárcég terménnyel vagy pénzzel tartozik.
Lapunk úgy tudja, hogy a lízinggel együtt 20 milliárd körüli tartozásállománya van a cégnek. A 24.hu arról ír, hogy 54 különböző hitelügylet van bejegyezve a céghez az elmúlt négy évből.
Egyben arra kérik a döntéshozókat, hogy a 2022-es, ehhez hasonló sémára épülő Keleti Agrár Kft.-ügy érintettjeit is kártalanítsák.