A NER 16 évének legsúlyosabb idézetei

ÉLET

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

Tizenhat év kormányzás, hatalom, rettegtetés, kamuzás, terelés, pazarlás, lenyúlás, hazugság után véget ért Magyarországon egy korszak.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének leáldozott – élt 16 évet.

Időnként cinikus volt, hiányzott a rendszerből az empátia, elitista volt, olykor negatív, máskor teljesen abszurd. Ez sugárzik a 16 képről is, amelyeken bemutattuk, hogy milyen is volt. Nemcsak a képek, a kormánytagok és kormányközeli személyek nyilatkozatai is árulkodók. A NER legsúlyosabb, legemlékezetesebb, legelképesztőbb idézeteit is összegyűjtöttük.

Illusztráció: Németh Dóra/444

Így gondolkodtak vezetőink a világról és az emberekről

Egy éve sem volt hatalmon a Fidesz a 2010-es győzelme után, amikor Lázár János, aki akkor még Hódmezővásárhely polgármestere volt, kerek perec elárulta a városi közgyűlésben: ő nem hisz abban, hogy valaki önhibáján kívül kerülhet bajba.

„Akinek nincs semmije, az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani. Annak annyi az élete” – Lázár János, 2011


Fotó: Bankó Gábor/444

Egy bizottsági ülésen az egyik fideszes képviselő arra jutott, hogy a rossz is jó. Az éleslátó képviselő két évvel később a Magyar Államkincstár elnöke lett. A pozícióját 3 évig töltötte be.

„A gazdasági növekedés akkor is növekedés, ha történetesen negatív” – Dancsó József fideszes képviselő, 2012

A későbbi (és azóta volt) jegybankelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterként időről időre óriási világmegfejtésekbe kezdett magyarságról, országról, gazdaságról.

„Mi büszkék vagyunk, hogy Ázsiából jöttünk. Kisgyermekeink fenekén 100-ból 30 esetben hat hétig kis piros pont van, mint a japán kisgyermekek fenekén” – Matolcsy György, 2012

„Magyarország ugyan nem lesz európai elefánt, de remélem, lesz megint kelet-európai kistigris. Aranyos, játékos, de azért lesznek fogai” – Matolcsy György, 2012

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek
Videó

Nagy Mártonék osztrák szállodában tartottak volna találkozót, majd amikor megjelent a 444, lemondták az egészet

A Fertő tó osztrák partján készült wellnessezéssel egybekötött meetingre Nagy Márton és több NGM-es. Miután a helyszínen megkérdeztük a minisztert, hogy miért itt találkoznak, előbb azt mondta, „ott tesszük meg, ahol gondoljuk, hogy megtehetjük”. Majd meggondolta magát, és közölte, elindul haza és innentől a minisztériumban tartanak megbeszéléseket.

Kaufmann Balázs, Németh Dániel, Botos Tamás
video

Rogánnak csak az aktatáskája majdnem egymilliót ér

És akkor még nem is volt szó arról, hogy mekkora érték lehet benne.

kasnyikm
bulvár

16 kép arról, milyen volt a NER

444-es fotók örökítik meg a rendszert, amiben eltöltöttünk 16 évet.

plankog, Németh Dániel, Botos Tamás, Kristóf Balázs, Bankó Gábor
POLITIKA

Orbán és a bolond világ

Haszán Zoltán

„Bazdmeg, valahol laknom kell” – mondta Bácsszőlős fideszes polgármestere, aki beköltözött az uniós pénzből felújított orvosi szolgálati lakásba

De előtte még azt is letagadta Hadházy Ákos videójában, hogy polgármester lenne.

Mészáros Juli
belföld

Orbán Viktor nem foglalkozik Tiborcz István üzleti ügyeivel

Sőt, egyáltalán nem foglalkozik üzleti ügyekkel - mondta az Indexnek Bécsben.

Urfi Péter
politika

Bayer Zsolt: „Mi a jó isten bajod van, kicsi barátom? A szemét Orbán nem engedi, hogy ott drogozz, ahol akarsz? Hát, anyádat!”

A kormánypárti publicista Tusványoson beszólt Magyar Péternek és a mocskos fideszesező fiataloknak. Közben pedig kimondta, hogy bármit gondol Orbán Viktor, a puncsfagyi igenis szar.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Repülőrajt helyett földbe állás

Fantasztikus évünk lesz 2025-ben, mondta Orbán Viktor január végén. Azóta összeomlott a költségvetés, ismét Európa-bajnok a magyar infláció, az ipar ötéves, a születések száma történelmi mélyponton. És mi a helyzet az „ilyen a béke” forinttal?

Székely Sarolta, Haász János
belföld

Lázár szerint ha nincsenek migránsok, akkor ott vannak a cigányok, „hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák”

Mert ilyen munkára „a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek” – mondta a miniszter, akinek nem ez az első vaskos cigányozása.

Haász János
belföld

A kormány tagjai csúnyán cserben hagyták a bubek Orbánt

Egy pesti kormánytag szerint legfeljebb vidékiek gondolhatják, hogy így beszélnek a pestiek.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Orbán Viktor: Fognak kapni, Feri bátyám, novemberben egy nyolcvanast

A miniszterelnök lement pogácsázni a kocsmába, ahol közölte a néppel, hogy jön a nyugdíjprémium.

Mészáros Juli
népmese

Pestiek, segítség! Mit jelent az, hogy bubek?

És kik mondják? Mármint Orbánon kívül.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Kövér: egy hetedikes is tudja, hogy ha az asszonyok nem szülnek, kihal az emberiség

A házelnök a Népszabadságnak nyilatkozott a genderőrületes mondatait övező felháborodás után.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Orbán az atlétáját kilógatva adott interjút a Puskás Akadémiában a Puskás Akadémiáról a Puskás Akadémia kommunikációs igazgatójának

„Tóth Balázs védhetne, a Szoszó itt van a jobb oldalon, Nagy Joe ott a balfutóba', a bal oldali védőben a Tamás Márk, a Spandler Csabi, a Zsótér Donát, a Gyurcsó, most ment el a Kis Tomi, de itt van a Gyuszika.”

Mészáros Juli
foci

Orbán: Rövid beszéd, hosszú kolbász

A miniszterelnök szerint a magyar állam ma már nem lenne képes kiszolgálni az emberek egészségügyi szükségleteit családi vállalkozások nélkül.

Czinkóczi Sándor
politika

Takács Péter anyázva szólt vissza, amikor a sógora bizniszéről kérdezték

Majd a leköszönő egészségügyi államtitkár feljelentéssel fenyegetőzött.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Orbán Viktor, a vizionárius esete a kiábrándító valósággal

Napra pontosan kilenc hónapja a harmadik negyedévre ígérte az „igazi, komoly tempónövekedést”, és azt mondta, „nem lutrira megy”. Most arról beszél, így is kész csoda, amit csinálnak.

Haász János
gazdaság

Orbán: A világnak elment az esze

A Fidesz elnöke Székesfehérváron állította csatasorba a harcosait azzal az üzenettel, hogy bár nagyon lejt a pálya az ellenzéknek, ne felejtsék: Fidesz = béke.

Herczeg Márk
POLITIKA

Fémkupakok, hutik-tuszuk és a négy CEU: Kósa Lajos 14 legerősebb pillanata az elmúlt évekből

Kósa nemcsak az 1300 milliárd forintos dokumentum ügyében beszél összevissza, a közelmúltban is egymást érték a követhetetlen magyarázatai és látványos lefagyásai.

Horváth Bence
POLITIKA

Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnak

A molesztálásokat eltussolni próbáló egykori igazgatóhelyettes a pápalátogatás ürügyén jöhetett ki a börtönből.

Kaufmann Balázs
bűnügy

„Nőügyekkel nem foglalkozom”, mondta Orbán a washingtoni nagykövet visszahívásáról

Szemerkényi Réka helyett egy olyan embert küldenek ki amerikai nagykövetnek, aki két és fél éve foglalkozik külügyekkel.

kasnyikm
POLITIKA

Orbán: Bolond világban élünk

Botos Tamás
politika

Nagy Márton szerint most azért drága az élelmiszer, mert tavaly olcsó volt

A légitársaságoknak pedig azt üzeni, hogy más néven, de 2024 után is lehet majd extraprofitadó.

Vég Márton
gazdaság

Orbán Balázs: Magyarország Ukrajnával ellentétben nem védekezett volna egy orosz katonai agresszióval szemben

Mert ezt tanultuk 56-ból.

Herczeg Márk
POLITIKA

Schmidt Mária: Ott nincs wifi meg internet Németországban, mert nagyon le vannak maradva, ott középkori állapotok vannak ebből a szempontból

Távoli országokban uralkodó, magyar szemmel valószínűleg felfoghatatlan életkörülményekről beszélt a NER legfontosabb történésze az InfoRádióban.

erdelyip
TECH

Mészáros Lőrinc a BL-döntőn: Gondolom, nem gyalog jöttünk

Nem tudom, kinek mi bántja a szemét – mondta Mészáros Lőrinc a 444-nek a BL-döntőre érkezve, amikor arról kérdeztük: nem pont az ilyen magánrepülős utakat kritizálják-e éppen a Fideszben. Aztán bedobta a fideszes nyilatkozót kedvenc trükkjeit is.

Kaufmann Balázs, Németh Dániel, Botos Tamás
video

Orbán sajtófőnöke Magyar Péterről: Reménytelen helyzetben lévő ember kétségbeesett próbálkozásaival nem foglalkoznak

Varga Judit exférje nemrég lemondott minden állami céges pozícióiról, és még a rendszerről is kitálalt.

Benics Márk
POLITIKA

Hadházy Ákos szerint Rogán Antal feleségének luxustáskája nem is 30, hanem 120 millió forintba kerül

A képviselő „szánja-bánja, hogy ennyire csórónak” nézte Rogán Antal feleségét.

Székely Sarolta
ÉLET

Semmi újdonság, már megint a „No migration, no gender, no war” a Fidesz választási programja

Szokatlanul gyorsan lezavarták Orbánék a pénteki kampánynyitót, ahol a Fidesz főpolgármester-jelöltje fel sem szólalt.

Benics Márk
POLITIKA

„Hulljon a férgese, mint a Bese atya esetében, tényleg hulljon, hulljon, hulljon!” - gyorsan megváltozott a Mandiner véleménye a lebukott sztárpapról

Pár hónapja még vendégként fogadták.

Czinkóczi Sándor
vallás

Helikopterrel ment Rogán Antal Szabó Zsófi esküvőjére

Te mivel töltötted a kvótanépszavazás előestéjét? A propagandaminiszter a Bors szerint listaáron 1,8 millióért repült a Nyírségbe, hogy Kis Grófóra tolja.

Szily László
politika

L. Simon szerint Magyarországnak azért nem megoldás a napenergia, mert nekünk esténként is szükségünk van áramra

Senki sem tud úgy hülyét csinálni magából, mint a fideszes L. Simon László. Most olvassák el mit gondol a megújuló energiáról és az IMF-ről.

erdelyip
politika

Orbán azt állítja, semmilyen üzleti üggyel nem foglalkozik, de szívesen találkozott Bécsben az ott csalásért elítélt Heinrich Pecinával

A hivatalos válasz szerint azért, mert Orbán minden magyarországi médiatulajdonossal szívesen találkozik.

Herczeg Márk
Média

Mészáros Lőrinc levédetné emlékezetes mondását: „gondolom, nem gyalog”

Ha elfogadják a kérelmet, a jövőben csak Mészárosék használhatnák a kifejezést.

Székely Sarolta
ÉLET

Ez történik, amikor Kósa Lajosnak nem tetszik az újságíró kérdése

Elmondhatatlanul bájos, amikor a fideszes politikus olyan újságíróval találkozik, aki nem azt kérdezi tőle, amit ő szeretne, hogy kérdezzenek tőle.

erdelyip
Média

Orbán nem foglalkozik a Népszabadság ügyével

A miniszterelnök Brüsszelben törte meg a csendet Népszabadság-ügyben: szerinte ez nem kormányzati kérdés, a kirakott újságírók pedig találnak helyet „más baloldali lapoknál”.

Tbg
Média

A Fidesz egy mondatban összefoglalta a rendszer lényegét. A lopás új neve az, hogy "elveszik a közvagyon jellege"

Az MNB adatait titkosító törvényjavaslat nemcsak százmilliárdokról szól, de forradalmasítja azt is, ahogy a korrupcióról beszélünk. Ez ugyanis természeti szükségszerűség a Fidesz szerint.

plankog
vélemény

Egy korszak vége: Nagy Márton és a gazdaság, ami nem akart úgy működni, ahogy ő mondta

Hat éves politikai karriernek lett vége a Fidesz történelmi vereségével. Nagy Márton visszavonul a politikától, de számos emlékezetes momentumot hagy az utókorra.

Székely Sarolta
POLITIKA

Mészáros Lőrinc: „Az életről sok mindent gondolok én jómagam is”

Lehengerlő motivációs beszédet mondott fiataloknak a magyar történelem legsikeresebb vállalkozója, tele felejthetetlen tanácsokkal.

Urfi Péter
filozófia