A taxisok úgy gondolták, nekik tetszene forradalmat csinálni – csak már nem Kádárék, hanem az árak és az új rendszer ellen. „Útelzárás = terrorizmus!” „Vajon mikor érti meg, kedves kormány, hogy egész nép ül abban a bizonyos taxiban?”
A taxisrendelet módosítása mellett a Fővárosi Közgyűlés elfogadta az Állami Számvevőszéknek a főváros pénzügyi helyzetéről készített jelentését, melyből Karácsony szerint kiderült: „Ha a főváros nem kap érdemi segítséget a fenntartható működésének biztosításához, csődbe fog menni, ami innentől tény”.
Két gyűlést is bejelentettek szerdára a taxisok, akik először a Margit hídon kezdték el a forgalomlassítást.
A korrupt Karácsony-rendszer most lépte át a vörös vonalat, randi szerdán a barikádokon!
Volt, aki tizenkétszeres „áron” szállította az utasokat, másnak másfél éve lejárt az igazolványa.
A menekülés pedig az ütközés után is folytatódott.
Amúgy is elég sokkal találkoznak.
Szerencséje volt.
A demonstráció szervezői úgy érzik, korábbi kéréseik süket fülekre találtak.
Betöréshez rendelt fuvart, majd a sofőrt is kirámolta.
A sofőr egy taxis dudálására fordult meg.
Három fenyegetőző drosztkirály már bilincsben van, az egyik taxiban a biztonság kedvéért volt egy kard is.
A férfi elmesélte, hogy élte meg belülről a balesetet.
Percekkel azután hajtott fel a hídra forgalommal szemben, hogy elkötötte a taxit.
Az egyik sofőr ittas lehetett.