A Masterplast egyik alkalmazottját őrizetbe is vették.
1,3 milliárd forintnyi fiktív számlát fogadhattak be.
Az utasoknak fogalmuk sem volt arról, hogy a duty free boltokban visszajárna nekik 20 százalék az árból, az eladók pedig nem akarták terhelni őket ezzel az információval. Inkább eltették a pénzt.
Miután elrendelték a szövetkezet felszámolását, a vezetők egyike a felszámoló többszöri felszólítása ellenére sem adta át a cég iratanyagait.
A pénzügyi nyomozók 39 gyanúsítottat és több tanút is kihallgattak, az őrizetbe vett irányítók közül négyet előzetesbe raktak. Ketten emberrablás miatt már előzetesben voltak, miután az egyik stróman ügyvezetőjüket elrabolták, és fogva tartották.
90 milliós áfacsalásban vett részt az egyik regionális áfaellenőrzési osztály vezetője.
MI LESZ VELED DÓZIKA??? KI ABRAKOLTAT?? KI CSUTAKOL LE ESTÉNKÉNT???
Valahol felsír egy zöld dosszié.
Az ügy után eltávolították posztjáról a felettesei ellen valló dolgozót.
Elkészült a NAV és az elnöke, Vida Ildikó korrupcióját vizsgáló jelentés, amit személyesen Vida Ildikó felügyelt.