A szociáldemokraták teljesítenék az albán pártok követeléseit, és az egész országban hivatalos nyelvvé tennék az albánt. Ezen még a köztársasági elnök is annyira kiakadt, hogy nem hajlandó megbízást adni a kormányalakításra.
És azóta csak fokozták a mészárlást. R. I. P. Mariska!
A Tanjugon hírek helyett az volt olvasható, hogy Koszovó Albánia része.
Albánia továbbra is Európa legnagyobb marihuánatermelője, pedig a kormány 2014-ben háborút hirdetett a drog ellen. De azon kívül, hogy albán kommandósok 5 napig ostromolták a kontinens cannabisközpontját, semmi nem történt. Itt egy ország, ahol szinte mindenki a fűből él, mert nem is tudna másból.
Nagyboldogasszony ünnepére érkeztek a szerbek egy lerombolt templomhoz, de csak rendőri biztosítás mellett tudtak átkelni az albánok lakta falvakon.
Nem volt túl kollegiális, jegyezte meg rögtön ifj. Knézy Jenő. Az augusztust sem érte meg a BL-ben a legjobbnak tartott magyar csapat.
A története első Európa-bajnoki szerepléséről hazatérő csapatot a miniszterelnök fogadta a repülőtéren, majd nyitott tetejű busszal vitték őket a belvárosba.
A szövetség meg egymillió eurót dob szét a keret tagjai közt.
Ezzel a magyaroknak is nagy szívességet tett a szimpatikus és kitartó kis csapat.
Az Eb-k első testvérháborúját a svájciak nyerték. Svájc-Albánia 1-0.
John Kerry külügyminiszter látogatott el Tiranába.
Enver Hoxha 95 éves özvegye azt mondta, soha többet nem nyilatkozik ezután. Szerinte a véreskezű albán diktátor a szíve mélyén érző ember volt.
A balkáni migránsok egy bambergi táborban várnak a hazaküldésre. Azt mondják, Koszovóban vagy Albániában a biztos pusztulás vár rájuk.