alkotmánybíróság

„Gyávaság és régi kommunista reflexek vannak mögötte” – ez Lázár János miniszter egyik megfejtése arról, hogy Novák Katalin miért nem írta alá az új kastélytörvényt

A miniszter szerint még az is lehet, hogy a Sándor-palota jogászai nem olvasták el a törvényt.

Bódog Bálint
belföld

Börtönbe mehet a volt lengyel kormánypárt belügyminisztere hatalommal való visszaélés miatt

Az ügy 2007-ben kezdődött, 2015-ben a vádlottakat elítélték, ám a fellebbezési tárgyalás megkezdése előtt Andrzej Duda lengyel elnök kegyelmet adott. Épp egy nappal azután, hogy a vádlottak egyikét nevezték ki az új PiS kormány belügyminiszterének.

Bódog Bálint
külföld

Meg kell ismételni a 2021-es német választást Berlinben

Annyira kaotikus volt a helyzet két évvel ezelőtt a fővárosi szavazókörökben, hogy az alkotmánybíróság új szavazást rendelt el.

Czinkóczi Sándor
külföld

Az Alkotmánybíróság szerint nem sértett Alaptörvényt az SZFE átalakítása

Az SZFE Vas utcai épülete volt az Orbán-korszak leglátványosabb egyetemi ellenállásának helyszíne.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Alkotmánybírósághoz fordul a TASZ a palesztinpárti tüntetések betiltása miatt

A jogvédő szervezet szerint a rendőrség döntése azt jelenti, hogy ma Magyarországon nincs lehetőség a palesztin civil áldozatok melletti szolidaritásból és a békéért tüntetni.

Czinkóczi Sándor
jog

Saját integritás tanácsadója van az Alkotmánybíróságnak

Aki kivizsgálja a korrupciós panaszokat.

Mészáros Juli
belföld

Mégsem lehet népszavazást tartani az oktatás problémáiról

Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes lenne, ha a választók az oktatás problémáiról szavaznának.

Solti Hanna
oktatás

Megbukott az Alkotmánybíróságon Lázár János építési törvénye

Alaptörvény-ellenesnek minősítették az állami beruházásokról szóló szakaszt.

Botos Tamás
POLITIKA

Az Orbán által „bírságbajnoknak” gúnyolt Patyi Andrást is jelöli alkotmánybírónak a Fidesz

És idősebb Lomnici Zoltánt is. Az Ab-ban most megüresedő négy helyet a Fidesz tölti majd fel.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Önkényesek voltak az önkényesen elfoglalt lakások kiürítésére vonatkozó szabályok

2024-től halasztó hatálya lesz a kilakoltatási végzés ellen benyújtott fellebbezésnek.

Gazda Albert
lakhatás

Az Alkotmánybíróság továbbra sem foglalkozik a nem- és névváltoztatási panaszokkal

Érdemi vizsgálat nélkül utasították vissza őket.

Molnár Kristóf
belföld

Bécsben működik évek óta, de az Alkotmánybíróság szerint nincs joga panaszra a CEU-nak

Az Oktatási Hivatalnak az év végéig kell felülvizsgálnia az egyetem működését.

Botos Tamás
POLITIKA

„Cipőkanállal fogunk csak beférni”

Az Alkotmánybíróság Várba költöztetésekor pont az történik, ami mindig, ha előbb terveznek meg egy épületet, és utána keresnek bele funkciót. A vadonatúj budavári palotában lesz korhű üvegkupolás csarnok, tágas bálterem és istálló, a stáb viszont nehezen fog beférni.

Miklósi Gábor
belföld

Az Alkotmánybíróság szerint rendben van, hogy egy fillér adót sem kap Dunaújváros az iváncsai akkugyár után

Kiemelt gazdasági övezetté nyilvánította a kormány a beruházás, ezzel eltérítette az iparűzési adót a környező településektől.

Botos Tamás
POLITIKA

A frissen felállított kazah alkotmánybíróság az első döntésével elvette Nazarbajev privilégiumait

Nem biztos, hogy ezután békében élvezheti az életet a visszavonult diktátor.

Herczeg Márk
külföld