A családügyi miniszter azt mondta, hogy az „antiszemita Jobbik” összefog a baloldallal, ez ellen pedig mindenkinek fel kell lépnie.
Megtisztelőnek tartja a meghívást, örömmel megy.
A kép egy lengyel kiállítás zsidóellenes feliratokat bemutató részén készült 2018-ban, a Szilézia történetét bemutató katowicei múzeumban.
Egy 16 éves szíriai fiú és három társa Hagenban készült megtámadni a zsinagógát Jom Kippur idején.
A Budapest két partját összekötő Lánchídhoz hasonlította a keresztény és a zsidó közösségek testvéri kapcsolatát a pápa.
A bécsi Izraelita Hitközség adatai szerint 2021 első fél évében 562 esetet jelentettek.
Jaír Lapid külügyminiszter antiszemitának és erkölcstelennek nevezte a törvényt, visszahívták a nagykövetség ügyvivőjét is.
A Fradi elnöke a csapat antiszemitizmus elleni harcáról beszélt Jeruzsálemben.
Emiatt elárasztották a gyűlölködő kommentek a Facebook CEO-jának oldalát.
A Bundeswehr egy teljes szakaszt volt kénytelen hazahívni az incidens miatt.
Boris Johnsonnak is meg kellett szólalnia a durva kijelentések miatt.
Alison Chabloz visszaesőnek számít, két éve hazugságnak nevezte a holokausztot.
Lehullik a lepel! Kő kövön nem marad! Fű nem terem. Brutális vasárnapi podcastolás a világ körül.
Vajon a múzeum vendégkönyvébe is beírták volna őket?
A bolt táblájára antiszemita megjegyzéseket is felírt.