Egy törvénytervezet indoklásában hivatkoznak név szerint is a publicistára.
Bádog Zsolt új utakat jár be a gyűlöletkampány nevében.
Harangozó Tamás MSZP-s képviselő szerette volna megnézni a Bayer kitüntetéséről szóló kormányzati előterjesztést.
Úgy tudta, hogy elégett az elismerése, de előkerült. Ő a 110., aki visszaadta a kitüntetését Bayer Zsolt miatt.
A Wesselényi utcában volt dulakodás csütörtök hajnalban.
Samantha Power, aki Barack Obama elnök egyik közeli bizalmasa is, az ENSZ második antiszemitizmus-csúcsán példálózott a lovagkeresztes magyar publicistával.
Nem tetszik neki, hogy az általa vezetett alapítvány áll a kitüntetés mögött.
A zeneszerző a publicistával nem akar foglalkozni, de azzal igen, hogy a "kormány kitüntetésre méltónak talált egy ilyen embert".
Neki 3 is van. A lelkész aukcióra bocsárja őket, hogy a rászorulókon segítsen.
Azért várjuk ki a végét.
A rendező szerint a fideszes publicista nem újságírással foglalkozik, hanem uszítással.
A lovagkeresztes újságíró tíz éve készítette azt a filmjét, amire hivatkozva most kitüntették. De a kormány indoklásában az is szerepel, hogy nagyon megdicsért egy másikat.
Az író sem akar osztozni Bayer Zsolttal. Peace!
Stark Tibor történész szerint Bayer cikkeivel egy olyan Oroszországot támogat, melynek vezetése bagatellizálja a sztálinizmus bűneit.
A kitüntetett kurvaanyázó publicista szerint az ellene zajló támadások valójában a kormánynak szólnak.