„Mind azt kívánjuk, hogy ismét egy olyan világban élhessünk, ahol nagy jelentősége van a fegyverkorlátozásoknak, most viszont arról van szó, hogy biztonságunkat a szükséges elrettentés által is szavatoljuk éppen azért, hogy ne legyen háború” – üzente a német kancellár azoknak a párttársainak, akik kritizálják a rakétatelepítést.
Egy héttel korábban egy zsidó-muzulmán villásreggelit tartottak az étteremben.
Elérkezett az EB utolsó meccse: a sziporkázó spanyolok a sziklakemény angolokkal meccselnek Berlinben. Összecsap a világfutball két legnagyobb ígérete: Jude Bellingham és Lamine Yamal.
A kétoldalú tárgyalásokon a júliusban kezdődő, fél éves magyar EU-elnökséggel kapcsolatos terveket és programokat tekintik át.
A Die Zeit-be írta meg két zsűritag, hogy ideológiai okból került fel a shortlistre egy fekete nő.
Nem ő lesz a Bundesliga 2-ben ragadt berlini futballcsapat vezetőedzője.
Összecsaptak a rohamrendőrökkel, többen megsérültek.
A legnagyobb uniós ország, ahol legális a kannabisz szabadidős használata.
A szakma képviselői több mint egy évtizede harcoltak ezért.
Münchenben például olyan sokan voltak, hogy a tüntetést biztonsági okok miatt félbe kellett szakítani.
Több mint 500 traktor a Brandenburgi kapunál, ezrek az autópályákon, kompra kényszerített alkancellár, hangadó szélsőjobboldaliak – elindult a nyolcnaposra tervezett gigasztrájk Németországban.
A német fővárosban 390 embert vettek őrizetbe.
Sokáig tartott, mire megszabadultunk a '90-es évek egyforma, bugyuta, műanyag eurodance-slágereitől. A TikTok tett róla, hogy egy egész generáció gyermekkori zenetraumái újraéledjenek.
Annyira kaotikus volt a helyzet két évvel ezelőtt a fővárosi szavazókörökben, hogy az alkotmánybíróság új szavazást rendelt el.
A dán miniszterelnök szerint a lehető legkomolyabb fenyegetettségről van szó.