Az Európai Bizottság 5 ajánlást fogalmazott meg a magyar kormánynak.
A Financial Times szerint szerdán jön a bejelentés, Moszkvában várhatóan bepöccennek.
Nem, ez nem Paul Éluard egy eddig ismeretlen verse, hanem a brüsszeli rögvaló.
Magyar szempontból az energia ára a legfontosabb, mondta a magyar miniszterelnök az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek tanácskozásának végeztével pénteken.
A Bizottság azt vizsgálja, hogy a reklámadó biztosított-e tisztességtelen versenyelőnyt bizonyos vállalkozásoknak vagy sem.
A rezsibiztos Németh Szilárd vizionálja ezt.
Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának, nyújts feléje védő kart, tengerén kínjának. Balsors akit régen tép, hozz rá víg esztendőt, megbünhödte már e nép a múltat s jövendőt!
Szemben azzal, amit a kormány állít.
Magyarországnak nincs főnöke, értem?!?
A feladat: alkosson közleményt az álvita, érdekkörök, vegyítés, tisztelet, provokáció szavak felhasználásával.
Erről beszélt Brüsszelben az Oroszország elleni szankciók miatt aggódva. Gondolom, az ukrajnai orosz agresszióra gondol, mert arra a kihívásra az EU tényleg könnyebben találhat megoldást Oroszországgal együtt.
Nem hagyják el az akolmeleget. A kiegyensúlyozott vita demokratikus kereteit kérik számon Brüsszelen.