A támadás finanszírozásához kriptovalutát is használtak.
A támadás finanszírozásához kriptovalutát is használtak.
Vahdat városából átvitték őket a fővárosba, Dusanbéba.
Az információ „az őrizetbe vett terroristákkal folytatott munka” eredménye.
Az Oroszország-szakértő szerint az ukrán narratíva nem kiemelt eleme a központi kommunikációnak, a bűnbakképzés inkább a közép-ázsiai vendégmunkásokra irányulhat. Csakhogy rájuk nagy szüksége van a gazdaságnak, jelenleg is minimum 9 millióan élnek és dolgoznak az országban.
Azt már elismerik, hogy a merényletet az Iszlám Állam hajtotta végre, de az FSZB igazgatója szerint az iszlamisták önmagukban nem lennének képesek előkészíteni egy ilyen akciót, „természetesen volt segítségük”.
A négy tádzsik férfit előzetes letartóztatásba helyezték, hárman elismerték bűnösségüket.
Tádzsikisztán tagadja, hogy állampolgárai érintettek lennének a péntek esti terrortámadásban.
Eddig tizenegy embert tartóztattak le a péntek esti merénylettel összefüggésben.
„Magyarország elkötelezett a terrorizmus elleni küzdelem támogatása mellett.”